Az már a mérkőzés előtt eldőlt, hogy a Warriors egyik legnagyobb sztárja, az elmúlt két döntő MVP-je, Kevin Durant nélkül lép pályára, aki az ötödik meccsen Achilles-ínszakadást szenvedett, és valószínűleg a teljes következő szezont ki kell hagynia.
Az is biztos volt, hogy bármi legyen a hatodik találkozó végeredménye, ez lesz az utolsó a Golden State jelenlegi otthonában, az oaklandi Oracle Arenában, a klub ugyanis nyáron San Franciscóba költözik. Természetesen Steve Kerr csapata nem szeretett volna úgy búcsúzni a közönségtől, hogy annak azt kelljen végignéznie, ahogyan az ellenfél megszerzi a bajnoki címet.
Ehhez képest a Raptors kezdett óriási lendülettel, azaz 8-0-val,
de ezt az előnyt már az első negyed végére szinte teljesen elveszítette, mindössze egy ponttal vezetett Nick Nurse csapata.
A második negyedben is a kanadai trónkövetelő járt előrébb, de a különbség folyamatosan minimális volt, az egypontos fórból három lett a nagyszünetre.
A harmadik játékrész közepén a Warriors szokása szerint egy komoly rohammal átvette a vezetést, ám ekkor egy másik sztárját, az addig 30 pontot szóró Klay Thompsont is elveszítette, amikor a hátvéd rosszul ért földet, és megsérült a térde.
Az öltözőbe kísérték, de még visszatért, hogy bedobja két büntetőjét, később azonban eldőlt, hogy nem tudja folytatni a játékot.
A negyedik negyedben a Toronto ismét fordítani tudott, de csak ideiglenesen, oda-vissza változott a vezető csapat kiléte. A címvédőnél a veterán Andre Iguodala próbálta átvenni a vezér szerepét támadásban, mivel a Raptors ismét előhúzta a a box-and-one védekezést, hogy leradírozza a pályáról Steph Curryt, és ezt sikeresen tette egy ideig.
Bő két perccel a vége előtt a Toronto 108-102-re elhúzott, innen azonban vissza tudott jönni egyetlen pontra a Golden State.
Az utolsó fél percben a Raptors támadhatott, de a Warriors kiharcolt egy eladott labdát, így 9,6 másodperce maradt arra, hogy megfordítsa a meccset, azonban Curry triplakísérlete lejött a gyűrűről. A lepattanót senki sem tudta megszerezni, végül 0,9-del a vége előtt Draymond Green vetődött rá a labdára, viszont Steve Kerrnek úgy kellett időt kérnie, hogy már nem is volt időkérése.
Emiatt Kawhi Leonard dobhatott egy technikai büntetőt, majd a labda maradt a Torontónál, és hiába próbálta szabálytalansággal megállítani az órát a Warriors, ezzel csak ellenfelét segítette ponthoz két további büntetővel.
A vége 114-110 a Toronto Raptors javára, ami azt jelenti, hogy a csapat összesítésben 4-2-re megnyerte a nagydöntőt, és borítva a papírformát, legyőzte a kétszeres címvédőt, valamint az NBA történetének első kanadai bajnoka lett.
Végeredmény, NBA-döntő, hatodik mérkőzés:
Golden State Warriors - Toronto Raptors 110-114
Bajnok: a Raptors, 4-2-es végeredménnyel.
A finálé legjobb játékosának az egész playoffban elképesztően játszó, a nyáron a klubikon DeMar DeRozanért megszerzett Kawhi Leonardot választották, aki elmondhatja magáról, hogy ő az egyetlen, aki nyugati (San Antonio Spurs, 2014) és keleti csapatban is megszerezte a döntő MVP-jének járó Bill Russell-trófeát.