Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Nyilvános a jelentés Kobe Bryanték tragikus helikopterbalesetéről

Portland Trail Blazers v Los Angeles Lakers GettyImageRank3 SPORT nba BASKETBALL, Kobe Bryant
Kilencen veszítették az életüket a helikopter-balesetben
Vágólapra másolva!
A pénteken nyilvánosságra hozott boncolási jegyzőkönyvek alapján a helikoptert vezető pilóta nem fogyasztott alkoholt, és kábítószert sem mutattak ki a véréből. A tragikus baleset még január végén történt, amikor a legendás kosaras és 13 éves lánya utóbbi kosármeccsére igyekeztek, összesen kilencen voltak a fedélzeten.

A Los Angeles-i halottkém jelentése alapján brutális erejű volt a baleset, ezt a sérülésekből meg lehetett állapítani, és az üzemanyag is lángra kapott. A világ egyik leghíresebb kosarasát csak az ujjlenyomata alapján sikerült azonosítania a szakembereknek.

Kilencen veszítették életüket a helikopterbalesetben Forrás: AFP/2020 Getty Images/Kevork Djansezian

A jelentést készítő Juan Carrillo szerint az áldozatok azonnal életüket vesztették, akkora ereje volt a becsapódásnak. A tragédiát balesetnek minősítették. A rendelkezésre álló adatok szerint Ara Zobayan, a pilóta a kaliforniai San Fernando völgy felett próbált felfelé áttörni a ködrétegen, amikor hirtelen balra fordult a gép és egy doboldalba csapódott, nagyjából 300 km/órás sebességgel.

A roncsok egy focipályányi területen szóródtak szét, a helikopter pedig egy kisebb krátert alakított ki a hegyoldalban.

A balesetben meghalt a pilóta, Kobe és Gianna Bryant, az Orange Coast College baseball-edzője, John Altobelli, felesége, Keri és a lányuk Alyssa, Christina Mauser, aki a lányok kosárcsapatát edzette, Sarah Chester és a lánya, Payton. Alyssa és Payton is Gianna csapattársa volt.

További részletek az ESPN oldalán találhatóak.

Mindent egy helyen az Eb-ről