Vágólapra másolva!
Nem mindennapi történet a walesi Louis Rees-Zammité. A 23 éves sportember egészen eddig rögbizett, most pedig az NFL bajnokcsapata, a Kansas City Chiefs ad neki lehetőséget.

Rögbiből az NFL-be

Louis Rees-Zammit rögbisnek sem volt utolsó, hiszen 2023-ban a válogatott összes világbajnoki meccsén szerepet kapott és 2024-ben is volt válogatott, összesen 32-szer, de úgy döntött inkább az NFL-ben próbálná ki magát, azaz sportágat vált és amerikai focizni kezd.

Louis Rees-Zammit eddig a wlesi válogatottban rögbizett
Fotó: NICOLAS TUCAT / AFP

Louis Rees-Zammit több NFL-csapat érdeklődését is felkeltette, szerződtette volna a hírek szerint a New York Jets, a Cleveland Browns és a Denver Broncos, de a kétszeres címvédő Chiefs lett a befutó.

 

A következő cél a csapatba kerülés

Rees-Zammit 2024-ben részt vett az NFL nemzetközi játékosképzésén (IPP), és a tervei szerint futóként és elkapóként is kipróbálná magát, de szívesen lenne visszahordó játékos is. Az IPP keretein belül 16 játékos kapott lehetőséget, összesen 10 héten át foglalkoztak velük és megtanulhatták az alapvetően szükséges dolgokat, hogy megkezdhessék amerikai focis karrierjüket, ezt pedig az összes NFL-csapat is figyelemmel kísérte.

A Chiefs is üdvözölte az új serzeményt:

A mostani szerződésének értelmében ott lesz a Chiefs előszezonban rendezett edzőtáboraiban és a csapat felkészülési programjában, a következő célja pedig az, hogy bekerüljön a csapat NFL-keretébe is.

Rees-Zammit nagyon jó számokat produkált a teszteken, elsősorban a sebességével emelkedett ki, ami olyan jó volt, mint az átlagos NFL-elkapóké.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!