Élesen bírálta a FIFA-t, és annak elnökét, Sepp Blattert Mandla Mandela. A dél-afrikai vb-rendezés elnyerésében kulcsszerepet játszó Nelson Mandela unokája szerint a nemzetközi szervezet komoly nyomást gyakorol a volt afrikai vezetőre, hogy látogasson ki a döntőre.
Közvetlenül a vb előtt autóbalesetben meghalt Mandela 13 éves dédunokája, Zenani, a család pedig még mindig gyászol. "Szinte minden nyilvános szerepléstől visszaléptünk" - mondta Mandla a BBC rádiójának. "A családunk még mindig gyászol, ennek ellenére a FIFA nagy nyomást helyez ránk. Végül elsősorban rajta áll majd, hogyan dönt majd - milyen hangulatban ébredt és mit mondanak neki az orvosai."
"Ha figyelembe vennék a családi hagyományokat és a helyi szokásokat, akkor tudnák, hogy a gyász önmagában elég a döntőn való részvétel lemondására. De őket az érdekli, hogy a világszerte példaképnek tekintett edzőt a stadionban lássák" - nyilatkozta az unoka.
A 91 éves Nelson Mandela évről évre kevesebbet mutatkozik a nyilvánosság előtt.