A magyar idő szerint keddről szerdára virradó éjszaka a 14. kört rendezték meg a dél-amerikai vb-selejtezős csoportban, ahol három papírforma eredmény mellett, két közepesen vaskos meglepetés is született. Ezek közül az első La Pazban, ahol Bolívia mindkét félidőben egy-egy gólt rúgva 2-0-ra legyőzte a négy mérkőzésre elmeszelt Lionel Messi nélkül felálló Argentínát.
A hazaiak fél óra elteltével szereztek vezetést Juan Arce révén, aki a nagyjából a tizenegyespontról, a a kapunak háttal állva csúsztatott Sergio Romero kapujába.
Az argentin védelem a második félidőben sem állt a helyzet magaslatán, amiből persze újabb gól született, Martins Moreno olyan egyedül vehetett le egy beadást az öt és felesen, hogy még majdnem ő kért elnézést, de aztán inkább bevarrta a labdát a kapuba.
Ez azt jelenti, hogy a negyedik vereségével Argentína visszacsúszott a pótselejtezőt érő ötödik helyre, és csak két pont az előnye Ecuadorral szemben. Az argentinok helyzetét nem könnyíti meg, hogy a négy hátralévő selejtezőből hárma a Barcelona sztárja, Messi nélkül kell lejátszaniuk, ahogy az sem, hogy Edgardo Bauzának hiába vannak olyan támadói, mint Sergio Agüero, Ezequiel Lavezzi vagy Paulo Dybala, ha nem játszatja őket - előbbi csak csere, utóbbi kettő pedig a padot melegítette.
Sokat elmond az argentinok Messi-függőségéről, a brazíliai világbajnokság utáni visszavonulása és az azt követő visszatérése utáni eredménysor: Messivel ötből négy meccset megnyert a csapat, nélküle azonban nyolc mérkőzésből csupán két győzelem és egy döntetlen a sovány mérleg.
Bezzeg a brazilok
A csoportot vezető Brazília az első körben Chilében elszenvedett vereséget követően nagyon összeszedte magát, és három döntetlen mellett a Paraguay elleni könnyed 3-0-val nem csak tizedik győzelmét szerezte meg, de az oroszországi repülőjegyet is lefoglalták Tite fiai.
Az első félidőben a liverpooli Philippe Coutinho szerezte meg a vezetést a hajszálpontos lapos lövéssel, majd a második félidőben Neymar előbb kihagyott egy büntetőt, hogy aztán egy szóló végén betaláljon, Marcelo pedig lezárja a meccset.
Brazíliának a következő négy meccsen egy pontot kell szereznie, hogy ne ne törje meg csodálatos sorozatát, és egyetlen csapatként továbbra is elmondhassa magáról, hogy valamennyi világbajnokságra kijutott. Ez aligha fog nekik gondot okozni.
Nyertesek és vesztesek
A nyertes: Kolumbia. James Rodríguezék mindkét meccsüket megnyerték a héten, Bolívia otthoni legyőzése után ezúttal a mindig veszélyes quitói magaslaton győztek Ecuador ellen a Real Madrid, illetve a Juventus klasszisának - azaz Jamesnek és Juan Cuadradónak - egy-egy góljával, és Brazília mögött a második helyen menetelnek Oroszország felé.
Chile hozta a kötelezőt és hazai pályán könnyedén verte a csoport utolsó helyén szerénykedő Venezuelát. Nem lett volna sokkal nehezebb dolga Uruguaynak sem, mert Peru két vállra fektetése még idegenben sem tűnt megoldhatatlan feladatnak. Azonban hiába szereztek vezetést fél óra elteltével, a hazaiak négy percen belül egyenlítettek, majd a második félidőben a vezetést is megszerezték, amire az uruguayiak rátettek még egy lapttál: a 62. percben pályára lépő Jonathan Urretaviscaya két perccel később sárgát, majd tíz perccel később pirosat kapott - a vége pedig maradt 2-1 Perunak. Uruguay vesztett.