Vágólapra másolva!
A francia Jean-Louis Schlesser sportszerűtlen szombati versenyzése miatt egyórás büntetést kapott, így a véghajrában visszaesett a harmadik helyre. A japán Maszuoka ezzel együtt csak második, az élen a nevető harmadik, az osztrák Jutta Kleinschmidt áll.

Schlesser az autósok versenyében a Párizs-Dakar-rali utolsó előtti, szombati szakaszán a megengedettnél korábban vágott neki a gyorsaságinak, majd leszorította az útról az őt előzni akaró Maszuokát.

Maszuoka a rajt előtt vezetett összetettben, ezért neki kellett volna először indulnia a gyorsaságin. Schlesser azonban csapattársával, a spanyol Serviával beállt a Mitsubishi elé, és elsőként startolt. "Ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy elkerüljem a torlódást és az ezzel járó komoly időveszteséget" - mondta a francia pilóta. "Tisztában voltam vele, hogy megbüntetnek, de még így is jobban jártam, mintha beálltam volna a sorba."

Maszuoka a célbaérkezés után óvást nyújtott be, illetve azt is állította, hogy Schlesser leszorította őt. "Szabálytalankodtam a rajtnál, ezt elismerem, de utána semmilyen sportszerűtlenséget nem követtem el. Maszuoka nem tudja elviselni, hogy jobb vagyok nála, ezért beszél össze-vissza" - így Schlesser.

Schlesser büntetése következtében a zárónap előtt a német Jutta Kleinschmidt vette át a vezetést az összetettben. Ha sikerül megőriznie előnyét, akkor ő lesz az első nő, aki nyerni tudott a Párizs-Dakar-ralin.

Az autósok összetett versenyének módosított állása a befejező szakasz előtt:
1. Kleinschmidt, Schulz (német, Mitsubishi) 70:22:51
2. Maszuoka, Maimon (japán, francia, Mitsubishi) 2:55 perc hátrány
3. Schlesser, Magne (francia, Buggy) 24:02 p. h.

(MTI)

Ajánló: