Vágólapra másolva!
Súlyos, életveszélyes koponyasérülésekkel szállították kórházba azt a siklóernyős férfit, aki vasárnap délután a sziklák közé zuhant Pilisborosjenő közelében - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Tájékoztatása szerint telefonos bejelentés alapján indultak a mentők a balesetet szenvedett siklóernyős keresésére.

Megtalálásához szükség volt egy mentőhelikopterre is. Győrfi Pál elmondta: a sérültet végül nem helikopterrel szállították el, mert az ügyeletes kórháznál nem tudott volna leszállni. A helikopter elsősorban a sérült felderítésében játszott jelentős szerepet.

Mint mondta, a sérült férfi állapotát a helyszínen lévő túrázók stabilizálták a mentősök telefonon adott utasításai alapján.

Az életveszélyes sérüléseket szenvedett férfi mentésében a tűzoltók is közreműködtek - tette hozzá.