Kora tavaszi horgászkaland a Gerecsében

Nehezen, lassan, de szépen biztosan megérkezett a tavasz. A téli begubózás után egy igazi horgász már szinte remegő lábakkal fekszik le este, tudván, hogy hajnalban indul a vízpartra, az év első horgászatára. Így volt ez az [origo] állandó horgászstábjával is.

A Tata melletti Agostyán falu határában található Római-tó már jól bejáratott horgászvíz stábunknak, így nem volt meglepő, hogy az első horgászatot itt tartjuk meg. Az őszi és tél végi hírek ugyebár arról szóltak, hogy irtózatos mennyiségű halat telepítettek be, amely csodálatosan vermelt át a mintegy 25 centis jég alatt. Baksai Anti, a tó egyik felügyelője elmesélte, hogy a tél folyamán is megfordultak náluk horgászok, akiknek praktikus lékeket vágtak a kívánt helyen, és a farkasordító hideg dacára is jól ment a hal. Mi sajnos ennyire nem voltunk őrültek, hogy kipróbáljuk, bár sokat gondoltunk rá, de végül győzött a meleg otthon. Sebaj, majd legközelebb.

Na de térjünk vissza a kora tavaszi első pecázásunkra. Az induláskor még sötét, hiszen korán akartunk nekiállni a pecának, és számolni kellett az egyórás úttal is. Az M1-esről Vértesszőlősnél le, Tatán át, és már ott is voltunk.

A tó gyönyörű kora tavaszi pompában fogadott, zöldülő fűvel és még gyengécske rügyekkel a parton álló fák ágain. A helyiekkel történt megbeszélések után (milyen csali és hol?) gyorsan el is foglaltuk állásainkat az egyik fantasztikusan komfortos stégre állított faházban. Hamar megkevertük az önetető anyagot, amelybe jó adag csontit is öntöttünk, nem felejtve, hogy a halak ebben a hideg vízben igencsak kedvelik az élő csalit. A horog felcsalizásánál is hasonlóan gondolkodtunk, és a lágy, finom illatú csemegekukorica mellé felfűztünk két-három csontit is, hogy minden hal figyelmét felhívjuk az étekre.