Három verseny után az élen összetettben az Origo golfozó újságírója

Vágólapra másolva!
Újabb kupát nyert a Continental Citygolf Touron amatőr golfozó kolléganőnk, Kovács Noémi vasárnap. Ezúttal második lett a versenysorozatban, amivel 67 pontra növelte előnyét a nők között. Ezzel tovább nőttek az esélyei arra, hogy ő legyen az óbudai Continental Citygolf Club idei női bajnoka.

Reggel 10-kor, úgynevezett shotgun indítással kezdődött az 5 állomásból álló 9 szakaszos golfversenysozat harmadik fordulója a Perényi úti pályán.

Kovács Noémi egyik nagy ütése Forrás: Imre Barta photography/Imre Barta

Kolléganőnk a 6-os szakaszon indította a kört egy 4-es flightban. Centiken múlt, hogy PAR-t üssön, vagyis 4-ből megjátssza a profik körében is 4-ből megjátszható szakaszt.

Onnan letettem a green végébe és egy hosszú chippel a lyuk mellé ütöttem. Mindenki azt hitte, hogy meglesz, ez egy 'easy PAR', de sikerült elrontanom. Egy helyett még 2-őt puttoltam onnan, ahonnan már egy kezdődnek sem illik elrontani. Azt hiszem, ezt sosem fogom elfelejteni" - mondta kolléganőnk, akinek ez lett volna a negyedik PAR-ütése a versenyen, amin három PAR-ral és 37–es hendikeppel a második helyezést érte el.

Kolléganőnk vezet az összetett versenyben Forrás: Imre Barta photography/Imre Barta

teszi hozzá, aztán arról beszél, hogy mennyire megváltozott az élete, amióta rátalált a kedvenc sportjára, mert azóta sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb és teljes életet él. Ráadásul a Continental Citygolf Clubban egy fantasztikus közösséget és új barátokat talált.

Kovács Noémi kedvenc sportága a golf Forrás: Imre Barta photography/Imre Barta

mondja, majd hozzáteszi, hogy ő mindenkit buzdítana arra, hogy próbálja ki a golfot.

A kupa, amelyet kolléganőnk vasárnap nyert Forrás: Origo

„A klubban vannak nyílt napok, ahol ki lehet próbálni ezt a sportot, és lehet golfautózni a pályán, meg talán még ebéd is jár hozzá, ha jól emlékszem, de interneten minden információ elérhető" - mondja Kovács Noémi, aki a vasárnapi kupájával egyre nagyobb eséllyel számíthat arra, hogy megnyeri a Continental Citygolf Club 2020-as női bajnoka címet.

Már két verseny után vezette az összetett női listát, de a 23 pontos vasárnapi fordulóval már 67 ponttal áll az élen.

Emellett a hendikepje is módosult, a 34 –es hcp-vel már indulhat ranglistaversenyeken. Bár még két forduló hátravan, jól ismerjük, nem áll meg, amíg nem szerzi meg a bajnoki címet az Origo vezető újságírója.