Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka megvédte címét 400 méter vegyesen a berlini úszó Európa-bajnokság hétfői versenynapján. Verrasztó Evelyn a hatodik helyen végzett. Gyurta Dániel döntős 100 mellen, Cseh László kiesett 50 pillangón, Kis Gergő nyolcadik lett 400 gyorson.

A szám világbajnokának sikere egy pillanatig sem volt kérdéses, csak az órával versenyzett. Ugyan egészen az utolsó fordulóig az Európa-csúcsnál is jobban állt, ám a végére kissé elfáradt, így csak délelőtt elért saját Európa-bajnoki rekordját (4:31.53 p) múlta felül 4:31.03 perccel.

"Az arany a lényeg"

"Iszonyatosan gyorsan kezdtem, két másodperccel voltam jobb, mint kellett volna, de nem érzékeltem, csak a végén, az utolsó százon aztán meg is éreztem az addigi túlzott iramot. Ezért maradt el az Európa-csúcs, amit szerettem volna tovább javítani" - nyilatkozott az MTI-nek Hosszú. "Alig hét tizeddel ugyan, de elmaradtam a rekordtól, ezzel együtt boldog vagyok, az arany a lényeg. Érzem, nagyon jó formában vagyok, s ez igazán jó jel a héten még rám váró feladatok előtt."

Hosszú Katinka és az Eb-arany Forrás: MTI/AP/Michael Sohn

Az úszó-Eb hétfő esti eseményei percről percre

Verrasztó a táv feléig érmes helyen haladt, mellen azonban visszaesett, így végül 4:40.61 perces eredménnyel hatodik lett, pedig 54 századot így is javított előfutamos idején.

"Az eleje jól ment, de még jobb is lehetett volna. Szerettem volna 4:40-en belül úszni, de így sem vagyok csalódott" - mondta Verrasztó.

A döntő után alig pár perccel Hosszúnak a 200 hát elődöntőjében volt jelenése, de annyira fáradt volt még, hogy nagy hátránnyal utolsó lett a futamában.

Kis Gergő: Ma nem volt igazán esélyem

A szerb Velimir Stjepanovic több mint egy másodperces fölénnyel nyert 400 gyorson, Kis Gergő nyolcadik lett.

"Amikor beugrottam, már éreztem, hogy ez nem lesz jó" - idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Kis Gergőt a futam után. "Délelőtt eléggé kiúsztam magam, itt a mezőny rögtön elment az elején, egyszerűen most nem vagyok annyira gyors, hogy ezt a tempót végig bírjam, így ma nem volt igazán esélyem."

"90 méternél nekiúsztam a kötélnek"

Bernek Péter 100 háton 11. lett. "A szokásos száz, kicsit lassú kezdés, aztán próbáltam technikából megoldani a második hosszt. Ez az egyéni legjobbam, azaz nagyon jól jött a kétszáz előtt, jót tett a lelkemnek. A kétszáz pedig jó lesz, érzem."

Balog Gábor ugyanitt a 12. lett, így ő sem jutott döntőbe. "Egész jó volt, csak nagyjából 90 méternél nekiúsztam a kötélnek. Ha arra gondolok, hogy 15 század hiányzott a döntőhöz... De ezt már sohasem fogjuk megtudni. Kétségtelen, kicsit nehéz itt a hátúszóknak, a körkörös tetőszerkezet miatt, de nem akarnám erre fogni. Jól esett az úszás, jól ment, most ennyi sikerült" - idézte a MÚSZ Facebook-oldala a magyar úszót.

Gyurta: Rendben leszek a döntőre

Gyurta Dániel 200 mellen - ebben a számban nyert olimpiai aranyat Londonban - ezúttal nem úszik, 100-on a negyedik legjobb idővel került döntőbe. "Jó lesz ez. Még mindig nem hibátlan az úszás, huszonöt és ötven között megint szétestem picit, mint délelőtt, de már kevésbé. Ezen még kell javítanom, és akkor rendben leszek a döntőre."

"Ezt most nem éreztem egyáltalán" - mondta Cseh László, aki 50 pillangón az elődöntőjében nyolcadik, azaz utolsó, összesítésben pedig a 15. lett, és nem került be a fináléba. "Délelőtt jó volt, most olyan semmilyen. De ne kérdezd, hogy mitől volt ilyen - ha tudnám, akkor 50-es úszó lennék. A száz előtt azért ez jó volt így, egyáltalán nem fáradtam el" - magyarázta Cseh László.

Eredmények:
női 400 m vegyes, Európa-bajnok:
Hosszú Katinka 4:31.03 perc
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:33.13
3. Aimee Willmott (Nagy-Britannia) 4:34.69
...6. Verrasztó Evelyn 4:40.61

4x100 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Svédország (Michelle Coleman, Magdalena Kuras, Louise Hansson, Sarah Sjöström) 3:35.82 perc
2. Hollandia 3:36.26
3. Olaszország 3:37.63

férfiak:
400 m gyors, Európa-bajnok:
Velimir Stjepanovic (Szerbia) 3:45.66 perc
2. Andrea D'Arrigo (Olaszország) 3:46.91
3. Jay Lelliott (Nagy-Britannia) 3:47.50
...8. Kis Gergő 3:53.14

4x100 m gyorsváltó, Európa-bajnok:
Franciaország (Mehdy Metella, Fabien Gilot, Florent Manaudou, Jeremy Stravius) 3:11.64 perc
2. Oroszország 3:12.67
3. Olaszország 3:12.78

Hosszú Katinka a berlini Eb harmadik magyar érmét szerezte meg a nyílt vízi szakágban 10 kilométeren második Risztov Éva és a 25 km-en szintén ezüstérmes Olasz Anna után.

A holnapi úszóprogram:
9.30, előfutamok
200 m férfi gyors (Kozma Dominik), 100 m női mell, 200 m férfi vegyes (Cseh László, Verrasztó Dávid), 100 m női gyors (Hosszú Katinka), 4x100 m vegyes vegyesváltó (magyar válogatott), 1500 m férfi gyors (Gyurta Gergely, Kis Gergő)

18 óra, elődöntők, döntők
50 m férfi pillangó (d), 100 m női gyors (ed), 100 m férfi hát (d), 50 m női pillangó (d), 100 m férfi mell (Gyurta Dániel, d), 100 m női mell (ed), 200 m férfi vegyes (ed), 200 m női hát (d), 200 m férfi gyors (ed), 4x100 m vegyes vegyesváltó (d)