Társoldalunk:

Van Marwijk: Most elmegyünk bulizni

2010.07.02. 19:24

A hollandok szövetségi kapitánya, Bert van Marwijk ujjongott a brazilok elleni negyeddöntőbeli győzelem után, Wesley Sneijder pedig a második félidei játékot emelte ki.

"Az első húsz perc után örülhettünk, hogy csak egy gólt kaptunk" - jelentett ki Van Marwijk a meccs utáni sajtótájékoztatón. Azt mondta, a szünet előtt asszisztensével, Frank de Boerral kitalálták, hogy milyen taktikával lépjenek pályára a második félidőben, és a váltásnak köszönhető a holland csapat feljavulása.

"Most elmegyünk egyet bulizni, utána pedig készülünk a következő összecsapásra" - mondta a kapitány. Wesley Sneijder, a holland-brazil hőse szerint is a félidő volt a mérkőzés fordulópontja. "A szünetben azt mondogattuk egymásnak, hogy mindent bele" - elevenítette fel a siker titkát Sneijder.

"Nyomás alá helyeztük a kapujukat, és fantasztikus volt kétszer is betalálni" - mondta Sneijder, akit vélhetően a legkevésbé sem érdekel, hogy a FIFA Felipe Melo öngóljaként tűntette fel az első, magáénak gondolt találatot.

"A legjobb négy csapat között vagyunk a világon. Óriási eredmény a brazilok kiverése, de a következő napokban már az elődöntővel kell foglalkoznunk" - mondta Sneijder. Hollandia a péntek esti Uruguay-Ghána meccs győztesével játszik a döntőbe jutásért.

KAPCSOLÓDÓ CIKK