Ezért hagyja ki Kisteleki Hanna a világbajnokságot

Kisteleki Hanna rio 2016 olimpia női vízilabda
Kisteleki Hannát egy ideig nem láthatjuk a vízben
Vágólapra másolva!
Ki kell hagynia a budapesti vizes világbajnokságot Kisteleki Hannának. A vízilabda válogatott balkezes szélsője azonban szerencsére nem sérülés miatt kényszerül pihenőre: anyai örömök elé néz.
Vágólapra másolva!

"Kisbabát várok!" - lelkendezett Kisteleki Hanna a waterpolo.hu-nak. Férjével, a válogatott kapusedzőjével, Áts Bertalannal decemberre várják első gyermekük születését, így mindenképpen ki kell hagynia a hazai rendezésű vébét.

A szezonban az UVSE-vel a magyar bajnoki cím és kupaarany mellett a LEN-kupát is megnyerő Európa-bajnokunk nem tagadja, az esküvő után is sokat gondolt a világbajnokságra, nyilván azért, mert itthon rendezik - ugyanakkor a családalapítás vágya mindent legyőzött. Miképpen fogalmazott: „Annyira ott mocorgott bennem az anyaság kérdése, hogy úgy voltam, úgy voltunk vele, meglátjuk, miként alakul, mit hoz a sors. Huszonhat éves vagyok, eljött ennek az ideje, és most nagyon boldog vagyok!"

Kisteleki Hannát egy ideig nem láthatjuk a vízben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Azonban nem távolodik el így sem a csapattól "Csuti", lélekben is ott van velük:

"Természetesen most is tartom a kapcsolatot velük, tartom bennük a lelket, ha kell. Tudom, milyen nehéz heteken vannak túl, a felkészülés első hat hete rendkívül kemény, embert próbáló feladat. Viszont már látják a végét, ilyenkor némileg könnyebb periódus következik. Találkoztam is velük, lementem hozzájuk úszni, mint mindig, nagyon jó a hangulat."

És hogy mi lesz vele a jövőben, arról is elárult néhány gondolatot:

A válogatott július 16-án Japán ellen kezdi meg a világbajnokságot a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.