Visszaesők

 

Szabad Ifjúság:

Két fiú áll a bíróság előtt. Alig múltak tizennégy évesek. Bűncselekményük: kisebb lopás a társadalmi tulajdon sérelmére. A cselekmény nem érdemelne különösebb figyelmet, hiszen kisebb súlya miatt jelenleg már a szabálysértések közé sorolja a jogszabály.

Hanem a barna hajú, alacsony, szeplős arcú kisfiú, aki ebben a perben az I. rendű vádlott szerepét tölti be, annál inkább figyelmet érdemel

Nyugodt magabiztossággal áll a bírói emelvény előtt, megilletődöttség nélkül ül le a vádlottak padjára, arcrándulás nélkül válaszol a legnehezebb kérdésekre. Ítélethozatal előtt sír egy keveset (láthatólag csak a hatás kedvéért), aztán néhány mondatban ígéretet tesz a megjavulására.

Nem nagyon hiszek neki. Azt hiszem, a bíróság sem. Most állt harmadszor a bíróság előtt. (Igaz, első alkalommal tanúként szerepelt valamilyen ügyben, valószínűleg mert részvételét akkor nem sikerült bebizonyítani.)

Az ítélet: próbárabocsátás. Meg kell erősíteni a családi környezetet külső megfigyelőkkel, pártfogókkal, mert a szülők gyengének bizonyultak, s egyébként is a többi nyolc kisebb gyermek mellett nem juthat elegendő figyelem erre a rossz útra tért kamaszra.

Megnyugtat-e az ítélet?

Igen is, meg nem is.

Mindenesetre a lehető legjobb megoldásnak látszik. A fiú nem érte el a romlottságnak azt a fokát, amely indokolttá tenné a szabad társadalomból való "kivonását" és javító-nevelő intézetbe való helyezését. Ezekbe az intézetekbe gyakran csak jelentősebb bűncselekményekért kerülnek a fiatalok - s mi tagadás: nemcsak a jót tanulják el egymástól. Talán otthon, az iskolában, a pártfogók, a bíróság révén sikerül gyökeres, javító hatást gyakorolni rá... Tehát "igen"...
De: a fiú visszaeső.

Ugyanezeket az ígéreteket, fogadkozásokat elmondta már a bíróság előtt. S mint kiderült - akkor sem gondolta komolyan. Vajon nem süllyed-e még mélyebbre?

Most visszakerül ugyanabba a környezetbe, ahol eddig romlott. Sokkal nagyobb ellenőrzést a szülők - még jóindulatuk feltételezésével - sem tudnak nyújtani, elfoglaltságuk s a sok gyerek miatt. Az általános iskolában is eléggé unják már a vesződést vele. Erős a gyanú, hogy a fiú továbbra is rendszeresen csavarog majd, míg a rossz barátok egy napon valami nagyobb bűncselekménybe bele nem viszik. Mert ez a "visszaesők" szokásos útja... Tehát, "nem"?

Mi lenne akkor az igazi megoldás?

Ilyen megoldásként csak új, emberhez méltó nevelőotthonok felállítása jön számba. A meglévő tanácsi otthonok túlzsúfoltak és nem felszerelésükben, sem szakképzett nevelői gárdájukban nem állnak feladatuk teljes magaslatán.

Ki kellene emelni a családi környezetből azokat a fiúkat és lányokat, akik ott züllésnek, erkölcsi romlásnak indultak és segítségképpen - nem pedig büntetésből! - El kellene helyezni őket emberséges, meleg családi otthont biztosító intézetekben. Hány és hány kiváló tehetség sikkad még ma is el azért, mert a lumpen proletár apa vagy anya elissza, elkártyázza fizetését, üti, veri, éhezteti a családját! Nem megoldás, hogy a tanácsok szociális osztályai időnként ruhát vesznek e családok gyermekeinek. A problémát gyökerében kell megoldani. A fiatalkori bűnözés jelentős csökkentése és a jövő tehetségek megmentésének ügye egyaránt követeli: létesítsenek megfelelő számú, jól felszerelt intézetet sok ezer gyermek és fiatalkorú megmentésére!

Hadd álljon itt egy másik példa is. F. Zs. tizenhét éves fiatal lány. Családja nincs. Amikor az állami gyermekotthonból elbocsátották, megpróbált a saját lábán megállni. Bizony botladozott. Lejtőre került. Sok csodálni való éppenséggel nincs rajta.

Hamar megismerkedett a bírósággal. Közveszélyes munkakerülés és tiltott kéjelgés miatt került ismételten a vádlottak padjára. Szóval. Ő is visszaeső bűnöző lett...

Legutóbb nem volt már más választás - börtönbüntetésre kellett ítélni. A büntetés egy részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátották.

Egy szál ruhában, néhány forinttal a zsebében, megváltott vonatjeggyel, s úgy tudom, megjelölt munkahellyel indult el a főváros felé.

De otthont mást sem talált, csak a régi barátokat és barátnőket.
A kemény munkáért továbbra sem rajongott.

Meglehetősen csinos. Újra kétes ismeretségeket kötött, sőt azóta egyéb bűncselekmények is terhelik lelkét. Ismét az ügyészség, bíróság...

Egyedülálló az ő példája?
Sajnos, nem.

A bíróság által kiszabott bármilyen büntetés csak akkor éri el nevelőhatását, ha annak kitöltése után nemcsak az akarat, hanem a teljes lehetőség is adva van új élet elkezdéséhez.

Mire gondolok?

Létesíteni kellene a fővárosban és esetleg még egy-két helyen olyan átmeneti intézetet, amelyben a büntetésüket letöltött, javítónevelésből elbocsátott stb. fiúk és lányok otthont találnának az első nehéz időkben. Csak két-három hónapig legalább, amíg beleszoknak a munkába, amíg a legszükségesebb holmikat megvásárolják maguknak... és kellenének derék, lelkes nevelők ezekbe az átmeneti otthonokba, akik segítenék eligazítani az első, botladozó lépéseket.

Nincsenek született bűnözők. Mégis nagyon sok a fiatalkorú bűnözők közt a visszaeső! Jól tudom, persze, hogy ennek számos oka van. Néha a kiszabott ítélet nem találta meg a helyes utat a fiatalkorú megneveléséhez, néha a megbízott pártfogók vagy társadalmi szervek segítsége nem kielégítő, s alighanem sok kívánnivalót hagy maga után a nevelés tartalma is némelyik javító-nevelő intézetben.

De a züllésnek indult, erkölcsi fertőnek kitett, visszaeső fiúk és lányok nagy többségét meg lehetne menteni. Ehhez intézetek kellenek - múlhatatlanul.

Tanácskozzék erről is a közeljövőben összeülő ifjúsági tanácskozás.

Bányász Rezső