Don Quijote és Einstein a Budapesti Őszi Fesztiválon

Vágólapra másolva!
Október 19-én kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál programsorozata. A fővárosi kortárs művészeti seregszemle színházi találkozókkal, táncelőadásokkal, zenei koncertekkel, képző- és médiaművészeti programokkal várja az érdeklődőket.
Vágólapra másolva!

A tízéves jubileumát ünneplő Budapesti Őszi Fesztivál a nagy színházújítóként számon tartott lengyel művész, Tadeusz Kantor Lehetetlen című kiállításával nyílik meg a Ludwig Múzeumban - mondta Máté Péter fesztiváligazgató.

A programsorozat keretében október 19-én, a nyitónapon kezdődik a Varga animációs fesztivál a Kultiplexben. Varga Csaba animációs filmjeiből (Help, Bestiák, Don Quijote) és a Varga Stúdió alkotásaiból nézhetnek az érdeklődők válogatásokat. A felnőtt blokktól elkülönítenek egy gyerekeknek szóló blokkot is, ahol a kicsiknek olyan sorozatokat vetítenek, mint az Auguszta és a Help rövidfilmek.Az észt filmnapok a Toldi moziban, a cseh Bohémia Fesztivál pedig az Örökmozgóban lesz.


Október 19-én lesz a svájci Carambole Tanz und Theater és az Artus színház Einstein-álmok című darabjának magyarországi bemutatója is. Az egymástól függetlenül dolgozó művészek különböző időben és helyeken - Budapesten, Sopronban, Zürichben, Jeruzsálemben, Amszterdamban - hozták létre az alkotást.

November 2-tól 48 órán át játszanak folyamatosan majd a művészek Halász Péter Slicc című színdarabjának ősbemutatóján a Kálvária téren most megnyílt Városi Színházban.

A fesztivál kiemelt rendezvénye a közép-európai független színházak találkozója. Itt a Mozgó Ház Társulás, a Krétakör Színház mellett bolgár és lengyel együttesek is bemutatkoznak.

A Soros Stúdiószínházi Napok eseményén 12 előadás ad ízelítőt a kísérleti, illetve alternatív színházi produkciókból. A fellépő társulatok között szerepel a Duna Táncműhely, a Közép-Európa Táncszínház, a Bárka Színház, a Katona József Színház, valamint a Stúdió "K".

[origo]