Kertész: a holokauszt után katarzis kell

Vágólapra másolva!
Kertész Imre a Svéd Akadémián szombaton összefoglalta írói hitvallását. Első magyarként veheti át kedden az irodalmi Nobel-díjat, és ennek alkalmából beszélt saját írói működéséről és az európai kultúra megújulásának szükségszerűségéről.
Vágólapra másolva!

Objektív és szubjektív valóság

Forrás: MTI
Kertész Imre

Kertész Imre az írást magánügyének tekinti. Nem szokott azon gondolkozni, hogy kinek írja a műveit, mert szerinte ha egy író erről gondolkodik, akkor vélt igények kielégítésére kell törekednie. Szerinte az író önmagának ír. Személyes sorsa könnyűvé tette ezt a dilemmát, mert ahogy ironikusan megjegyezte, ő tényleg önmagának kezdett írni, hiszen sokáig nem jelenhetett meg egyetlen műve sem. A kommunista diktatúra írói szabadságot adott Kertésznek, mert a 60-as évek Magyarországának "mocsármélyén" Kertész szerint két választása volt az embernek: vagy végleg feladta a küzdelmet, vagy kereste a belső szabadságot.

Az egyén függetlensége a történelemhez, a külső körülményekhez képest alapvető élménye Kertésznek, és megvilágosodásként hatott rá ennek felfedezése 1955-ben. A hitleri típusú diktatúrából a sztálini típusúba sodródott Kertész számára ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy az egyetlen valóságos dolog önmaga, melyet vissza kell vennie a szörnyűséges történelemtől. A külső, általa objektív valóságnak nevezett világtól függetleníteni kell a szubjektív valóságot, az egyén valóságát. A diktatúrák egymást követő rémségei könnyűvé tették ezt a felismerést, mert a külső tényezők annyira riasztóak voltak, hogy büszkén lehetett vállalni a nem megfelelés belső igényét.

Nobel-díj a Vörösmarty téren

December 10-én délután fél öttől hatig a budapesti Vörösmarty téren óriás kivetítőn élőben közvetítik Stockholmból a Nobel-díj átadását.

Kertész szólt arról is, hogy miközben a kívülállást választotta, megkísértette "a tömegbe való beleveszés részeg gyönyöre". Megértette, hogy miért lehet vonzó a "kábító menet", vagyis a feloldódás az objektív vilóságban, a csatlakozás a rendszerhez, a személytelen, felelősség nélküli sodródás és lelkesedés. Ugyanakkor felismerte, hogy ez a feloldódás személytelenné és sorstalanná tesz, és egyértelműen a személyes függetlenséget választotta. Kertész alapvető élménye, hogy diktatúrákban élte életét, a nácizmus és kommunizmus hazugságait egyformán elutasította, és így magányos, befelé figyelő életmódot kellett választania. Amikor a nácizmus szörnyűségeiről írt, akkor a kommunizmus embertelenségéről is szólt. A huszadik század íróinak Kertész szerint legmegrázóbb felfedezése, hogy a nyelv alkalmatlanná vált a valóság megjelenítésére, mert a valóságot a történelem irányítói kiforgatták, értelmét elkenték. E folyamat bemutatói közül Orwell és Kafka munkáira emlékeztette hallgatóságát.

A holokauszt az európai kultúra végét jelentette

E függetlenség miatt sohasem törődött azokkal a kritikákkal, melyeket azért kapott, mert mindig a holokausztról ír. (Egyébként a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy most készülő regénye az utolsó, mely ezt a témát dolgozza fel.) A holokauszt Kertész szerint komoly, még feloldatlan törést okozott az európai kultúrában. A holokauszt kétezer éves európai etikai és morális kultúra végállomását jelentette. Ezért szerinte semmilyen művészet nem lehet független Auschwitztól. A holokauszttal megtört az európai művészet, és szerinte nincs olyan hiteles és jó művészet azóta, melyen ne érződne ez a törés.

Az új európai kultúra felépítéséhez szükség van az előző világ Auschwitzcal végződő tapasztalatára, és ennek felismeréseként értékelte, hogy ő kapta meg a Nobel-díjat. A tragédia utáni jóvátétel formája a katarzis, melyet a szellemnek kell létrehoznia. Ennek megteremtése Kertész célja, ez inspirálja munkájában. A múlton való gondolkodás, a múltról írás ezért szerinte a jövőről szól. A jövőnek válhat hasznára Kertész tanúságtétele, mert a trauma feldolgozásával a mai ember alapkérdéseihez jut el. Ugyanakkor Kertész Imre Sorstalanság című művét a holokauszt többmillió áldozatának és az emlékezőknek is ajánlotta.

Kertész Imre teljes beszédehttp://www.nobel.se/literature/laureates/2002/kertesz-lecture-h.html

Kertész Imrét 15 éves korában deportálták a buchenwaldi koncentrációs táborba. A közelmúltban levelet kapott a buchenwaldi emlékhely igazgatójától, melyben elküldött neki egy ott készült dokumentumot, amely szerint az őrök kimutatásában halottnak nyilvánították. A felfedezésről ezt mondta, az egyetlen Nobel-díjas magyar író: "Egyszer meghaltam már tehát, azért, hogy élnem lehessen, s talán ez az én igazi történetem."