MTV-party

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Érdekesség, hogy Jon Bon Jovi a szokásosnál szelídebb arcát mutatta az összegyűlteknek - ez azt jelenti, hogy csak módjával fogyasztott alkoholt és nem tört össze semmit, annak ellenére sem, hogy a Blur zenekar tagjai többször is nyomdafestéket nem tűrő módon "beszóltak neki". Ewan McGregor is jedi lovaghoz méltóan viselkedett: jött, látott, jattolt, majd villámgyorsan elpárolgott a tömegből, elkerülendő, hogy a Baljós árnyak-ról faggassák, ugyanis szerződése tiltja, hogy bemutató előtt beszéljen a Csillagok háborúja I. részéről. Cannes-ba csupán vadonatúj, Nora című filmjét promotálandó érkezett Salma Hayek viszont kétszeresen is meglepetést okozott: először azzal, hogy szinte "civilben" egyedül jött, másodszor pedig azzal, hogy az Eric Morillo New York-i DJ. által szolgáltatott zenétől annyira beindult, hogy képes volt egyedül is táncra perdülni a két táncparkett kisebbikén.

IC Press/InterCom

Ajánló:

Az idei nemzetközi filmfesztivál hivatalos honlapja