Ben Affleck új filmje tarolt a hétvégén

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Ben Affleck és Stan Lee, a Daredevil képregény megalkotója

A Daredevil sosem tartozott Amerika legkedveltebb képregényei közé, a Marvel Comics eladási listájának még az első 30 helyét sem sikerült megközelítenie. Pedig a sztori klasszikus hagyományokat követ: egy árva kisfiú (Matt Murdock) gyerekként megment egy bácsit attól, hogy egy teherautó elgázolja. Az akció közben azonban a teherautó csomagteréből radioaktív sugárzás éri, aminek következtében megvakul. A gázoknak van egy ismeretlen mellékhatásuk is: a kisfiúban különös érzékenységet fejleszt ki, mellyel olyan dolgokat is érzékel, amiket mások nem. Felnőttként büntetőperes ügyvéd lesz belőle - nappal. Éjszaka azonban magára ölti Daredevil, a Félelem Nélküli Ember jelmezét, és megmenti New York lakóit a gonoszoktól.

Amikor a 20th Century Fox producerei felajánlották a film főszerepét Ben Afflecknek, megígérték neki, hogy nem kell majd viselnie Daredevil maszkját, hogy a nézők hősként is láthassák az arcát. Mark Steven Johnson rendező azonban észnél volt, és közbelépett: "Megmondtam Bennek, hogy maszk nélkül semmi értelme a szerepnek, mert elvész a történet hitelessége. Márpedig a hitelesség az, ami egy produkciót sikerre vihet." A rábeszélés hatott, és Ben Affleck felöltötte a jelmezt, mely tetőtől talpig hőst faragott belőle.

Az ellenfelét alakító Colin Farrellnek ennél nagyobb áldozatot kellett hoznia: az ő haját teljesen lenyírták, hogy tar fejjel még félelmetesebb hatást keltsen. A női főszereplő Jennifer Garner pedig többnyire hiányos öltözetben, bőrszerkóban jelenik meg a filmen, így az izmos, őrülten szexi hősnőt kelti életre.

Forrás: MTI
A Daredevil szereplőgárdája a premieren

A három fiatal sztár (melyből ketten még csak most indulnak a világhír felé) harca jobban érdekelte az amerikai közönséget, mint azt a film készítői remélték. A pénteki premiert követő hétvégén - a hóviharok és az elmarasztaló kritikák ellenére - 43,5 millió dollárt zsebelt be a mozik jegypénztárában. Ez minden idők második legmagasabb februári bevétele volt Amerikában. A Daredevil sikerét csak a 2001 februárjában bemutatott Hannibal bevételi rekordja előzi meg a maga 58 millió dollárjával.

A szerelmesek ünnepének tartott Bálint-nap - melynek Amerikában komoly hagyománya van - minden valószínűség szerint hozzájárult a sikerhez. A promóció hetek óta hirdeti, hogy a Daredevil fő eleme a szerelmi szál, mely nyilván hozzásegítette ahhoz, hogy a közönség csaknem fele, pontosan 49 %-a női néző volt, és ezúttal fele-fele arányban képviselte magát a 25 év alatti és a 25 év feletti korosztály. Ez azt jelenti, hogy a várakozásokhoz képest több nő nézte meg a filmet, és többen voltak az idősebb korosztály képviselői. (A képregény-filmek elsősorban a tinédzsereket és a fiatal felnőtteket érdeklik.)

"Ehhez a kasszasikerhez az kellett, hogy ne csak a képregények rajongói váltsanak jegyet a mozikba" - nyilatkozta Bruce Snyder, a stúdió forgalmazási részlegének vezetője. "A női nézők különösen nagy meglepetsében és örömben részesítettek minket."

A Daredevil honlapjahttp://www.daredevilmovie.com/

A Daredevil sikerét ráadásul tovább növelheti a hétfő este, mivel az Egyesült Államokban az elmúlt hétvégét Presidents' Holidaynek nevezik, és egy nappal tovább tart, mint egy átlagos hétvége. Hétfő tehát munkaszüneti nap, és ez a becslések szerint további 7 milliót hozhat a Daredevil forgalmazójának. Vagyis a 80 millió dollárból készült kalandfilm három nap alatt megtermelheti költségvetésének több mint 60%-át.

A Daredevil tehát - úgy tűnik - beigazolja Neil Anderson filmesztéta elméletét, aki szerint "megfigyelhető, hogy a képregények ugyanazt a szerepet töltik be napjainkban, mint hajdanán a western-mítosz. A hősök és a cselszövő gazemberek mindkét műfajban könnyen azonosíthatók, és fontos elemük az erőszak. Szintén hasonló bennük, hogy sorozatban is elmesélhetőek. A Csillagok háborúja-szerű fanatasy-történetek a '70-es, '80-as években hódítottak, az újkori legendák azonban elsősorban a képregényekből táplálkoznak."

A Magyarországon március 27-étől vetített Daredevil sikere e szerint korjelenség, melyet a Superman, a Batman, a Pókember (melyekből már készül az új epizód), és az X-man (melynek legújabb fejezete hamarosan mozikba kerül) sikere kellőképp előkészített.

Gy. D.