Az Úr hangja még hiányzik Az ember tragédiájából

Vágólapra másolva!
Összeállt a kapuit jövő tavasszal nyitó új Nemzeti Színház első előadásának, Az ember tragédiájának teljes társulata. A szereplőket és az előadás minden alkotóját a rendező, Szikora János mutatta be október 5-én rendhagyó helyszínen, Madách Imre szlovákiai, alsósztregovai szülőházában. Az ódon Madách-kastély egykori dolgozószobájában, ahol a mű született, első olvasópróbáját is megtartotta a társulat.
Vágólapra másolva!

Együtt a csapat

Ádámot Szarvas József alakítja, a női főszerepet Pap Vera, aki azért örült nagyon a felkérésnek, mert soha nem gondolta, hogy egyszer eljátszhatja az ezerarcú Évát. Pap Vera az [origo]-nak azt mondta, hogy most, hosszú évek után újraolvasva a művet, megtalálta annak humorát, amiről eddig nem is igen gondolkodott. Zseniálisnak tartja, ahogyan a Paradicsomból kiűzött két esendő ember lombsátrat épít magának, és megpróbálja magát valamiképp ruhába öltöztetni. Nemigen sikerül azonban nekik, hiszen még nincs elég tudás a birtokukban, ezt kell megszerezniük a további színekben.

Jobbról balra: Ádám, Éva, Lucifer

A társulatot Szikora a magyar színész szakma széles köréből válogatta: "A szereposztás önmagáért beszél. A XXI. század globális problémáinak mélyén a sokszínű emberi lélek és a létezés értelmére adott eltérő válaszok rejlenek. Az emberi lélek és a gondolkodás legnagyobb és máig időszerű kérdéseit olyan színészi tehetségekkel kívánom megjeleníteni, akik személyes kifejezőerőt és sokszínűséget képviselnek". Ezért is kaptak szerepeket határon túli magyar színészek is. Varga József és Kristán Attila a beregszászi, Barabás Botond a marosvásárhelyi színház tagja. Az előadásban a színészek egy része több szerepet is játszik majd. Demeter András, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója öt szerepet is kapott a darabban.

Az arkangyalokat Raksányi Gellért, Bitskey Tibor és Bodrogi Gyula alakítják, de mindannyiuknak több szerepük is van az előadásban. Bodrogi boldogan vállalta a szerepet, a Tragédia "régi ismerőse", főiskolás korában több figurát is eljátszott benne. Amint Szikora elmondta, az eredeti szövegben szereplő Föld szellemét néhány rendező kihagyja, de az ő előadásában meg fog jelenni a színpadon, Berek Kati alakításában. Az Úr hangjának kiválasztása kényes feladat, egyelőre nem döntöttek róla. A januárban kezdődő próbákig mindenképp megtalálják a megfelelő hangot. A főszereplőkön kívül az egyetlen színész Kovács Lajos lesz, aki nem alakít több figurát, ő az eszkimót játssza a darabban. A szereplők között van még Hirtling István, Básti Juli, Kőszegi Ákos, Székhelyi József, Kiss Jenő, Sztárek Andrea, Hőgye Zsuzsa, Gubik Ági, Mészáros Tamás, Czeglédi Eszter és Orosz Barbara.

A rendező figyel

A Tragédia jövő évi előadásában a rendező meg szeretné őrizni az eredeti szöveg mély, filozofikus mondanivalóját, a színpadon azonban látványos, színes, az új színház technikai lehetőségeit maximálisan kihasználó előadás születik majd, süllyesztő- és emelőszerkezetekkel, fényeffektusokkal.

Az előadás dramaturgja Telihay Péter, díszlettervezője a szlovén származású, de évek óta Budapesten élő Milorad Krstic, jelmeztervezője Tresz Zsuzsanna, akciórendezője Pintér Tamás, aki többek között az Evita, a Napóleon, és az I Spy című filmekben is dolgozott. Juronics Tamás felelős a mozgásért, ő a Szegedi Kortárs Balett vezetője, amely teljes létszámával az előadás alkotógárdájához tartozik. A zeneszerző Márta István lesz.

Lucifer felolvas

A próba a legkomolyabban folyt, a hatalmas asztal körül ülő színészek tudomást sem vettek a körülöttük tülekedő fotósokról és kíváncsiskodókról. A szünetben Alföldi Róbert tucatszám osztotta az autogramot az őt megrohanó helyi fiataloknak, a többi művész a kastélykertben sütkérezett a füvön fekve, vagy ősi köveken üldögélve. A munka után a társulat, Boros Miklós pozsonyi magyar nagykövet, a helyi önkormányzat képviselője, az épületben jelenleg működő múzeum igazgatója, és a Palóc Társaság elnöke együtt sétáltak az elmúlt évtizedekben felismerhetetlenné torzított, egykor minden bizonnyal gyönyörű, ősfákkal teli kastélykert mélyére, ahol megkoszorúzták Madách 1936-ban emelt síremlékét. Az emlékművön Ádám életnagyságú bronzszobra áll.

[origo]