Pálcikás jégkrém házilag: ettől szebb lesz a nyár

jégkrém
Vágólapra másolva!
Melegben nem lehet hideg édesség nélkül élni, de a házi jégkrémek minden fronton verik a boltiakat. Csak pár perc munka, és mindenkit boldoggá tesz!
Vágólapra másolva!

Néha annyira meleg van, hogy úgy teszek, mintha keresnék valami nagyon fontosat a hűtőszekrényben, mert a kutakodás imitálása közben egyszerűen hűsölök a szekrényből áradó 8 fokban.

Van, hogy állandóan szomjasak vagyunk, de a víztől, a limonádétól és a szörptől is a hányinger kerülget a második liter után. Ilyenkor jöhet a jégkrém nyelvzsibbasztó mennyiségben, a jégnyalóka és minden, ami jeges vagy fagyasztott, de kellenek azért az ízek is, mert a melegtől már enni sincs kedvünk.

Pálcikás jégkrém házilag? Igen! Forrás: Ács Bori

Ezt az igényt persze most nem a bolti hűtőből fedezzük, hanem a sajátunkból. Hogy miért teszünk így, arra sok jó indokunk van:

A házi jégkrém elkészítése egyszerű, szórakoztató, az eredmény egészséges és mindenek felett: hideg.

Minek csináljam, ha meg is vehetem?

Házilag jégkrémet varázsolni ugyanannyi, de talán kevesebb energiába kerül, mint levánszorogni a sarki kisboltba, közben háromszor leizzadni, félrehúzni a hűtőláda tetejét, és kifizetni. Ráadásul sokkal többfélét készíthetek el magam, mint amennyit a bolti ládában tartanak.

Százszor ízesebb lesz, mert nem sajnálom belőle az igazi alapanyagokat, gyümölcsöt, tejszínt, joghurtot. Ugyanakkor kihagyok belőle mindent, amivel a jégkrémekben a valódi hozzávalókat pótolják, a tömegnövelőket, stabilizátorokat, színezéket és mindazt, amiről nem is akarok tudni. Kevesebb cukrot használok hozzá, ezért kevésbé hízom meg tőle. Rengeteg gyümölcsöt csempészhetek bele annak a gyereknek az étrendjébe, aki esetleg amúgy nem szereti.

Az ízeknek a fantázia szab határt Forrás: Ács Bori

Filléres eszközök

Házi jégkrémkészítéshez többfelé kapni műanyag szettet, ami nem nagy beruházás, és nagyon praktikus. Ha valaki mégsem találkozna ilyennel, vagy sajnálja rá a pénzt, vannak még olcsóbb lehetőségek. Műanyag kávéspoharakat minden szupermarketben lehet kapni óriási kiszerelésben. Még egyszerűbb, ha feles poharakat vagy kisméretű csészéket használunk, vagy gondosan félretesszük a kiürült joghurtos poharakat.

Ezekbe kell tölteni a választott folyadékot, majd mikor félig megfagyott, pálcikát döfni a közepébe. Próbálkoztunk hurkapálcikával, de az csak az egészen kicsike jégkrémeket bírja el. A kávékeverő műanyag pálcikával ugyanez a helyzet. Az ideális eszköz a gyógyszertári nyelvlap néven kapható lapos fapálca, ami mindent elbír, ráadásul ez a legautentikusabb is.

Érdemes beállítani valamilyen csipogó ébresztőt,

hogy emlékeztessen erre a kulcsfontosságú mozdulatra két órával később, különben nem pálcikás fagyink lesz, csak ízesített jégtömbjeink. A pálcika és a műanyag pohár egyaránt újrahasznosítható, ha nem is végtelen számú, de három alkalommal mindenképp.

A műanyag pohárka újrahasznosítása Forrás: Ács Bori

Klasszikusok imitációja

Az itthoni kísérletezést két, gyerekkorunkból visszamaradt klasszikus kedvenc utánzatával kezdtem. Az egyik a teljesen egyszerű, vaníliás jégkrém csokibevonattal, az örök kedvenc. A recept banálisan egyszerű, gyakorlatilag tejszínhab és csokoládé kombinációja, de minden boltit magasan ver.

Vaníliás jégkrém csokoládé bevonattal

Alapanyagok 6 kis formához

  • 2,5 dl zsíros habtejszín
  • 2-3 evőkanál porcukor/vaníliás cukor
  • vaníliakivonat/fél rúd vanília magjai

a bevonathoz:

  • 3-5 dkg étcsokoládé

A jéghidegre hűtött tejszínt egy magas falú tálban gépi habverővel elkezdem felverni. Mikor krémessé válik, hozzáadom a cukrot és a vaníliát. Tovább verem, míg egészen kemény nem lesz. Egy nagy kanállal a formákba töltöm úgy, hogy

a formák alját az asztalhoz verem, nehogy légbuborékok maradjanak benne.

Lefagyasztom. Mikor megfagyott, gőz felett csokoládét olvasztok és belemártom a jégkrémeket vagy bekenem őket egy ecsettel, utóbbi esetben kevésbé szép, de vékonyabb lesz a réteg. Azonnal fogyasztom, vagy celofánba csomagolva visszateszem a mélyhűtőbe.

Mehet rá a csoki is Forrás: Ács Bori

A másik kedvenc a hosszúkás, élénk színű jeges nyalóka, iszonyatosan édes, mégis imádtam mindig. Lényegében színes cukros vízről beszélünk, ami le van fagyasztva. Szopogatásakor kötelező módon csorog az édes víz mindenünkön, arra pedig jönnek a darazsak. A kötelező nyári élmény ezzel a recepttel sokkal finomabb, szebb és fényévekkel egészségesebb. Bármilyen gyümölccsel vagy azok kombinációjával is működik.

Epres jégnyalóka

Alapanyagok 6 kis formához

  • fél kg eper
  • 1 dl tejszín
  • méz

Az epret a tejszínnel és a mézzel leturmixolom. Akit zavarnak a magok, ezen a ponton szűrje át, én benne hagytam őket. Formákba öntöm, és lefagyasztom.

Nem kell lemenni a boltig Forrás: Ács Bori

Sárgadinnyés jégnyalóka málnával

Az előző egyszerűsített változata ez a recept. Mivel a dinnye nagyon lédús gyümölcs, nem szükséges hozzá semmilyen más folyadékot adni. Csak azért dobáltam néhány szem málnát a formákba, mert így iszonyú vagányul néz ki, a málna pedig jól passzol a dinnyéhez ízben is.

Alapanyagok 6 kis formához:

  • 30 dkg sárgadinnye (héj nélkül mérve)
  • egy marék málna

A dinnyét leturmixolom. A formákba két-két málnaszemet dobok és felöntöm a dinnyés keverékkel. Lefagyasztom.

A dinnyés is csodálatos Forrás: Ács Bori

Variációk ízre és mintára

A házi jégkrémkészítésnek nincsenek szabályai, csak lehetőségei. Választunk egy alapot, például tejszínt, görög joghurtot, tejfölt, kókusztejet vagy sűrített tejet, esetleg ezek keverékét, és ízesítjük bármivel, ami a kezünk ügyébe kerül. Mindegyiknek más és más lesz az állaga, az egyik haraphatóbb, a másik keményebb jégkrémet ad. Ezeket az alapokat keverhetjük olvasztott csokoládéval, gyümölccsel, olajos magvakkal, tényleg bármivel.

A jégkrémek külsejével is sokat játszhat, akinek van kedve: csíkos fagyit készíthet, ha a gyümölcspürét és az alapot két-két óra kihagyással csorgatja egymásra a formába. Ha pedig márványos fagyit enne, ne keverje őket össze, hanem csorgassa a gyümölcsöt vagy csokoládét a fehér alapra, az szépen behálózza majd a jégkrémet.

Meggyes-tejfölös

Alapanyagok 6 kicsi formához

  • 15 dkg meggy, kimagozva
  • 2,5 dl sűrű, zsíros tejföl
  • méz

A meggyet a tejföllel és a mézzel leturmixolom. Aki szeretne, hagyhat benne egész szemeket. Érdemes többször megkóstolni, hogy elég édes-e, a meggy savanyú tud lenni.

Aki jó volt, megérdemli Forrás: Ács Bori

Variálható alapjégkrém

Alapanyagok 6 kicsi formához

  • 1,5 dl édes sűrített tej
  • 1 dl kókusztej

A sűrített tejet a kókusztejjel összeturmixolom, és belekeverem a választott ízesítőt, vagy így egyszerűen lefagyasztom, mert magában is nagyon jó.

  • Csokoládés: a fenti mennyiséghez 50 gramm olvasztott étcsokoládé keverek.
  • Gyümölcsös: a fenti mennyiséghez kb. 10 dkg leturmixolt gyümölcsöt keverek.

Felnőtt nyalókák, alkohollal

Bármelyik fenti jégkrémet meg lehet bolondítani néhány kanál alkohollal, likőrrel vagy bármivel, amiről úgy érzik, illik hozzá. Nemcsak az ízén, az állagán is javít, enyhén fellazítja, mivel nem tud megfagyni. Leggyakrabban vodkát szokás adni a jégkrémekhez, mert az semleges ízű, de sörrel, ciderrel, pezsgővel és borral is érdemes játszani. Én most kedvenc kánikulai fröccsömet öntöttem jeges formába. Nem bántam meg.

Felnőtteknek is jó lehet! Forrás: Ács Bori

Bodzafröccs-nyalóka

  • 1 dl bodzaszörp
  • 1 dl fehér bor
  • 1 citrom kifacsart leve

A hígítatlan bodzaszörpöt elkeverem a borral, majd belefacsarom a citrom levét. Formákba öntöm, fagyasztom.

Vigyázzanak, mert ha nagyon rákattannak a házi jégkrémezésre, egyszer csak azon kapják magukat, hogy a gyerek kakaóját és a kovászos uborkát is jégkrém formában látják maguk előtt. Ezen a ponton azért érdemes megállni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!