Drága, teljesen ízetlen, de legalább nem hizlal

esőcsepp torta
esőcsepp torta
Vágólapra másolva!
A közösségi média hatalma látványosan megmutatkozik a gasztronómiában is: a szusiburger után egy újabb furcsa fogás kapott szárnyára a hírnév az instagramnak köszönhetően. 
Vágólapra másolva!

Nagyon úgy tűnik, hogy ráférne már a világra egy jó határozó szótár. Mert ugyan jópofa az algával kocsonyásított ásványvizet tortának nevezni, de attól még nem lesz az. Sőt, mivel nincs semmi íze, még desszertnek se mondanánk jó szívvel. Persze lehet, hogy csak azért, mert még nem kóstoltuk, és ha végre megízlelhetnénk egy falatot az internetet az utóbbi hetekben meghódító „esőcsepp tortából”, egyből megváltozna a véleményünk.

Esőcsepp torta - drága, de legalább nem hizlal Forrás: Food and wine

Az egyébként zseniális ötlet egy New York-i séf fejéből pattant ki. Darren Wongot a szusiéttermekből ismerős japán mochik ihlették meg, két hónapig kísérletezett, míg megalkotta az esőcsepp tortát. Az áttetsző, leginkább egy csápjait vesztett, partra vetett medúzára emlékeztető fogás két alkotóelemből áll: ásványvízből és agar agarból. Ez utóbbi egy algából nyert kocsonyásító anyag, amit zselatin helyett használnak például a vegetáriánus konyhában. (Egyébként kipróbáltuk, lekvár sűrítésre és házi gumicukor készítéshez is kiváló, csak nagyon óvatosan kell adagolni.)

Semmiből ritkán lesz valami, így aztán nem meglepő, hogy az ásványvízből és agar agarból létrejött fogás valójában egy teljesen íztelen kocsonya. Ennek köszönhető a nulla kalóriás energiatartalma is. Hogy mégis vonzóbb legyen a fogyasztók számára, Darren Wong házi készítésű cukorsziruppal és szójaporral tálalja. Nekünk még mindig nem jött meg a kedvünk, de a torta premierjéül szolgáló heti piacon Smorgasborgban a 8 dolláros, azaz 2200 forintos ár ellenére 700 adag kelt el – jelentette a Weather Riport.