Drágulnak a borok?

bor
Ma van a bor világnapja
Vágólapra másolva!
Idén magasabb áron szerezhetjük be kedvenc borainkat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint. Az áremelkedés mögött több ok is húzódik, köztük a külkereskedelem, az időjárási viszonyok és a termelési költségek növekedése. De vajon hány százalékos áremelkedésre számíthatunk?
Vágólapra másolva!

A tavalyi szélsőséges időjárás a világ több régiójában is nagymértékben csökkentette a szőlőtermelést, ami befolyásolhatja a 2018-ban piacra kerülő borok mennyiségét. Emellett számos nagy bortermelő országban – különösen Európában – 2000 óta lassan, de folyamatosan csökken a szőlőtermő terület nagysága.

Forrás: Edge.alluremedia.com

A termelés-visszaesés harmadik oka, hogy az elmúlt évi fagyok és aszályok – főként a nyugat-európai országokban – jelentősen károsították a szőlőtermést mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben. Így fordulhatott elő, hogy Franciaországban 19%-kal, Olaszországban 17%-kal, míg Spanyolországban 20%-kal volt kisebb a termelés az előző évinél.

A globális, illetve európai termeléskiesés már tavaly is komoly hatást gyakorolt a magyarországi borpiacra, amely hatás kiterjedhet a borárakra is.

A nyugat-európai szőlő- és borhiány miatt a Magyarországról külföldre kerülő mennyiség jóval meghaladja a belföldi keresletet. Így a hazai kínálat jelentősen csökkent.

Továbbá Olaszországból egyrészt kevesebb, másrészt a szokottnál magasabb árú bor érkezésére számítanak: a körülbelül 10%-os áremelkedés valószínűleg a hazai polcokra kerülő, Magyarországon palackozott borok árában is meg fog jelenni.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elnöksége szerint a drágulás oka lehet továbbá, hogy 2017-ben a korábbi évekhez képest jóval magasabb volt az alapanyag, azaz

a borszőlő, illetve a must kivitele is.

Hajdu Zoltán, a HNT szakmaközi részlegvezetője szerint azonban a hazai borok árának emelkedését nem csak a nemzetközi piaci helyzet, de a magyar borászatok termelési költségeinek folyamatos emelkedése is indokolja:

emelkedett a minimálbér, ezzel párhuzamosan a munkáltatói járulékterhek is.

Hiába csökkent a szociális hozzájárulási adó mértéke 2018-ban, a kötelező béremelések miatt a munkáltatók összegszerűen egyre több járulékot fizetnek a dolgozók után.

A gondokat tetézi, hogy folyamatosan szűkül az a réteg, amelynek tagjai bevonhatók a szőlészeti munkákba, így a termelőknek munkaközvetítőkhöz kell fordulniuk, ami tovább növeli a költségeiket.

Az árak emelkedése az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adataiból is kiolvasható: az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehér-, vörös- és rozéborok 2018. február-március havi árainak átlaga mintegy 5-8%-kal magasabb, mint a januári árszint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!