Ma van a palacsinta világnapja

palacsinta
Vágólapra másolva!
A palacsinta világnapja egy napra esik húshagyó keddel, ami a nagyböjt kezdete előtti utolsó nap. Ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani. Hamvazószerdán kezdődik a negyven napos böjt. De mi köze ennek a palacsintához? Az, hogy húshagyó kedden nemcsak húst ettek utoljára a nagyböjt kezdete előtt, hanem zsírt és tojást is. A palacsinta pedig tökéletes volt ahhoz, hogy felhasználják a maradék zsírt és tojást a böjt kezdete előtt.
Vágólapra másolva!

A palacsinta nagyon hosszú múltra tekint vissza, már 1439-ben is szerepelt a szakácskönyvekben. Hasonlóan régi a levegőbe dobás és megfordítás hagyománya is, illetve az ehhez a naphoz köthető palacsintaversenyek. Ezek az Egyesült Királyságban örvendenek igazán nagy népszerűségnek.

Sőt, a briteknél a déli harangszó jelezte ezen a napon, hogy megkezdődhet a palacsintasütés. Ezt nevezik palacsintaharangnak.

Forrás: Foodbeast

A palacsinta összetevői

Országonként eltérők lehetnek, de az alap hozzávalók a liszt, a tojás, a só és a cukor. Nemcsak serpenyőben készíthetjük, hanem akár sütőben is, fogyaszthatjuk feltekerve bármilyen töltelékkel: itthon a kakaós, a lekváros és a túrós a legelterjedtebb.

A hazai egy vékony, könnyen tekerhető palacsinta, de ott van például az amerikai vagy a japán palacsinta, ami viszont jóval kisebb és vastagabb.

Az amerikai palacsinta tésztájába gyakran szoktak apró gyümölcsöket belesütni, így még finomabb lesz a végeredmény. Emellett persze létezik sós palacsinta is, és ezért messzire sem kell mennünk: gondoljunk a hortobágyi húsos palacsintára.

A legjobb palacsintafeltétek

A britek szívesen fogyasztják a palacsintát citromlével összekevert cukorral megszórva, így hozva létre az édes és a keserű kontrasztját. Követhetjük a példájukat, de készíthetünk levendulás vagy fahéjas cukrot is.

Jól illik a palacsintához továbbá a gyömbér, a szerecsendió és a szegfűszeg, illetve a különböző szirupok és mártások, mint a méz vagy a juharszirup.

Az amerikaiak ez utóbbit használják szívesen. Emellett karamellöntet, csokoládéöntet, nutella tejszínhabbal és gyümölcsök is lehetnek feltétek.

Akár amerikai palacsintát készítünk, akár hagyományos magyart, szórhatunk rá vagy bele friss gyümölcsszeleteket, bogyós gyümölcsöket,

aszalt gyümölcsöket, kandírozott gyümölcsöket és pelyheket is, mint a kókusz- vagy a mandulapehely.

Sőt, ha egy kis avokádót keverünk a palacsinta tésztájához, még krémesebb és selymesebb lesz, banánnal pedig cukrot vagy lisztet szoktak helyettesíteni. A sós palacsintáknál lehet feltét a tejföl, a sajt és a baconszalonna is.

Forrás: Táfelspicc

Hagyományos palacsinta

Hozzávalók:

  • 200 g liszt
  • 2 tojás
  • 1 csipet só
  • 2 evőkanál olaj
  • 5 dl szénsavas ásványvíz

Elkészítés:
Keverjük össze egy tálban a hozzávalókat.
Ha úgy látjuk, hogy szükséges, öntsünk még hozzá vizet.
Hagyjuk pihenni 5-10 percig, azután süssük ki a szokott módon egy kis olajon forró serpenyőben.
Ízesítsük kedvünk szerint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!