A tokaji borokról szóló kötet a világ legjobbjai között

bor, borospohár, borosüveg, bort tölt
Vágólapra másolva!
A világ egyik legnagyobb gasztronómiai és italkönyves seregszemléje, a Gourmand Awards for Drink Culture döntősei közé választották a Ripka Gergely által írt TokajGuide/TokajKalauz című kötetet.
Vágólapra másolva!

A Gourmand Awards for Drink Culture a világ egyik legrangosabb gasztronómiai könyvszemléje, több mint 175 ország kiadványainak részvételével, a Gourmand International szervezésében.

A többfordulós megmérettetésen a Scolar Kiadó által megjelentetett TokajGuide

a European Wine (Európai bor) kategóriában a legjobb négy közé került, ami magyar könyvnek korábban még nem sikerült – közölte Ripka Gergely hétfőn az MTI-vel.

Forrás: Shutterstock

A kategória másik három döntőse Rudolf Lantschbauer és Yulan Cai: Ruster Ausbruch DAC (Vinothek, Ausztria), Zeljko Garmaz: Wine Stories, Bosnia & Herzegovina (Bosznia-Hercegovina) és Benjamin North Spencer: The New Wines of Mount Etna (Gemelli Press, USA) című kötetei.

– közölte a szerző.

A Best in World kategória védjegyét, matricáját már használhatják a kategória döntősei, végső győztest pedig júniusban hirdetnek Párizsban.

A TokajGuide/TokajKalauz 2014 óta eddig három kiadással került nyomtatásba, legutóbb 2019-ben.

A két évente frissülő, független, kétnyelvű kiadvány a történelmi Tokaji borvidék 150 meghatározó borászatán túl a legjobb éttermek, ajánlott szálláshelyek, sokrétű rendezvénytippek, a legszebb kirándulóhelyek, várak és más történelmileg vagy táji szempontból fontos látnivalók kalauza, de katalogizált borértékelések és évjáratleírások is vezetik a borturistát. A kötet legfrissebb, 2021-es kiadását áprilisban jelenteti meg a kiadó - áll a közleményben.