A múlt héten már javában tervezgettük a húsvéti menüt, ezért finomabbnál finomabb recepteket hoztunk. Készítettünk például foszlós kalácsot, rebarbarás krémdesszertet és még mártogatósokat is a húsvéti sonka mellé. Idén ne csak torma kerüljön az asztalra, hanem például ananászos csatni is! A család odáig lesz érte! Heti gasztro-összefoglaló.

Három isteni mártogatós a húsvéti sonka mellé

Bevallom: ki nem állhatom a tormát. A családban mindenki szereti, én azonban nem. Persze húsvétkor a torma nem hiányozhat az asztalról, viszont míg mindenki más mártogatott és tunkolt, én csak ettem a sonkát magában. Ám ezúttal másképp lesz! Isteni csatnikat készítek majd a sonka mellé, így biztosan mindenki megtalálja a kedvencét.

Miért imádnivaló alapanyag a jégcsapretek?

Tavasszal főként a hónapos retek örvend nagy népszerűségnek, ugyanakkor ne feledkezzünk el a jégcsapretekről sem. Nemcsak finom, hanem egészséges is, és kár lenne lehagyni a húsvéti szendvicsekről.

Forrás: Shutterstock

Egy rendkívül sokoldalú alapanyag, noha keveset eszünk belőle. Összegyűjtöttük azokat a tulajdonságait, amelyekért imádnivalónak lehet nevezni – és amiért innentől kezdve talán rendszeresen veszünk is a piacon.

Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan is kész lehet az ebéd

Nálunk mindig van a kamrában krumpli. Egyrészt azért, mert nagyon sokoldalú alapanyag, másrészt az egész család szereti. Szívesen esszük főzelékként, rakott krumpliként vagy krumplisalátaként. Ám van itt egy recept, amit csak nemrég próbáltam ki. Gyorsan megvagyunk vele, és egy isteni krumplis egytálétel kerülhet az asztalra.

Hogyan lehet egyszerűbb a húsvéti készülődés?

Bár a nagy rokonlátogatásokról idén is le kell mondanunk, ettől még nem kell elfeledkeznünk az ünnepi hangulatról. Egy kis szervezéssel most is készíthetünk izgalmas húsvéti fogásokat, ráadásul mindebbe az egész családot is bevonhatjuk.

Forrás: Origo

A Rama szakértői megosztottak néhány praktikus tippet arról, hogyan készülődjünk és táplálkozzunk kiegyensúlyozottan ebben a különleges időszakban.

Könnyű és puha brownie öt hozzávalóból, liszt nélkül

Ezt a desszertet nevetségesen könnyű elkészíteni. Azt javasoljuk, bátran próbálkozzanak vele a kezdő szakácsok is, nem fognak csalódni. Készítsük el már a hétvégén, és ha a család is rábólint, újra megsüthetjük, ám ezúttal a húsvéti ebéd mellé.

Ebből az ételből fogy a legtöbb a járvány óta

A Mastercard készített egy tizenkilenc országot érintő kutatást arról, melyek a legnépszerűbb karanténkaják és hogyan főzünk, mióta tart a járvány. Az eredmények szerint Magyarországon jelenleg 40%-kal több időt töltünk a konyhában.

Forrás: Shutterstock

A lezárások miatt gyakrabban esznek együtt a családok, a megkérdezettek 60%-a sok új konyhai praktikát tanult meg az elmúlt egy évben, illetve 55%-uk állítja, hogy nagyobb figyelmet fordít az egészséges táplálkozásra – derült ki a kutatásból.

Jó ötlet banánt enni reggel éhgyomorra?

A reggelek a legtöbbünk számára annyira rohanósak, hogy egyszerűen nincs időnk reggelit készíteni. Ilyenkor jöhetnek szóba a gyorsan bekapható élelmiszerek, mint a müzli vagy a banán. De vajon jó ötlet éhgyomorra banánt enni?

Ez a rebarbarás krémdesszert lett az új kedvencünk

Elhoztuk önnek annak a rebarbarás krémdesszertnek a receptjét, amely a britek egyik leghíresebb finomsága. Nem véletlenül! Ez egy gyors és egyszerű desszert, amely mindenkit lenyűgöz, aki belekóstol. Ha olyan süteményreceptet keresett, amely tökéletes lehet húsvétra is, akkor nem kell tovább keresgélnie.

Isteni finom, foszlós kalács húsvétra

A húsvéti asztalról nem hiányozhat a kalács. Ebben talán egyetérthetünk. Noha húsvétig azért van idő, érdemes már most begyűjteni és elkészíteni a legfinomabb recepteket. Próbáljuk ki ezt a foszlós kalácsot már ma, hogy bőven legyen időnk újratervezni még az ünnepig.