Így rontják el sokan a fagyasztott pizzát

tiltott
Pizza olyan helyen, ahol nem ez a specialitás - Ha készítettél már valaha pizzát otthon, tudod, mennyire olcsón ki lehet hozni. Természetesen ezt az éttermek is tudják, és kihasználják. Könnyen lehet, hogy éttermi áron olyasmit kapsz, mint a boltban fagyasztva. Ha pizzát szeretnél enni, menj inkább olyan helyre, ahol igazán profin csinálják és megkapod, ami a pénzedért jár.
Vágólapra másolva!
Természetesen mi sem tűnik egyszerűbbnek, mint néhány fagyasztott pizzával letudni a meleg vacsorát, azonban könnyen elronthatjuk, ha nem figyelünk néhány apróságra. Cikkünkben továbbá néhány olyan praktikára is felhívjuk a figyelmet, amellyel felturbózhatjuk a mirelit vacsorát.
Vágólapra másolva!

Ha az alábbi praktikák ismertében vágunk neki a pizzasütésnek, a végredményt garantáltan díjani fogja a család:

  1. Nem rendezzük át a feltéteket
    Néha, amikor kivesszük a dobozából a pizzát és eltávolítjuk a műanyag borítást, azt látjuk, hogy a feltétek „elmásztak" a helyükről. Ha éppen olyan hangulatban vagyunk, gyorsan a közepére halmozunk mindent, aztán már toljuk is a sütőbe a pizzát. Pedig jó lenne, ha mindig módszeresen átrendeznénk a feltéteket sütés előtt. Hogy miért? Képzeljük magunk elé, hogy hol fogjuk felvágni a pizzát! Ha ennek a vágásnak megfelelően helyezzük el a feltéteket, akkor szeleteléskor a pizzavágó nem fog átvágni semmit: a pizzaszeleteken minden szép és gusztusos lesz.
  2. A pizzát a javasolt hőkon sütjük
    Talán furcsának tűnik, hogy azt javasoljuk, ne kövessük a doboz oldalán található elkészítési utasításokat, de higgyük el, érdemes megfogadni, az ideális pizza titka ugyanis a kéreg roppanós textúrájában és a tetején lágyan olvadó sajtban rejlik. Ezt az éttermekben ipari sütőkkel oldják meg, ahol a hőmérséklet folyamatosan magas. Otthon azonban ezt nehéz kivitelezni, ezért állítsuk a sütőt 280 fokra és süssük a pizzát kb. 5-8 percig szemben a szokásos 12-15 perccel. A legjobb, ha pizzakövön készítjük, ennek hiányában azonban pizzát helyezzük közvetlenül a rácsra!
    Néhány praktikával sokat tehetünk azért, hogy kimaxoljuk az otthoni pizzázást. Forrás: Marian Weyo/Shutterstock
  3. Túl hamar vágjuk fel a megsült pizzát
    Nehéz ellenállni a csábításnak, hogy azonnal belevágjunk a tésztába ahogy kiszedtük a sütőből, de több okból is jobban tesszük, ha várunk egy kicsit. Egyrészt a sajtnak és feltéteknek a helyén kellene maradnia – ezt pedig úgy tudjuk kivitelezni a legkönnyebben, ha három percig szobahőmérsékleten állni hagyjuk a pizzát. Így a feltétek és a sajt is még forró marad, de már megváltozik annyira az állaguk, hogy nem húzzuk le a pizzavágóval a tésztáról a „lényeget". Másrészt ha túl korán vágunk a pizzába, fennáll annak a veszélye, hogy a sajtból kifolyó zsiradék a tésztába kerül, eláztatva azt, és így a végeredmény nem lesz kellően ropogós.
  4. Pizzakő nélkül sütünk
    A kemence belső felülete porózus kerámia, amely egyedülálló pára- és hőmérséklet-szabályozó képességekkel rendelkezik. Elnyeli a tésztából felszabaduló felesleges párát, és egyenletes hőmérsékletet biztosít a sütőtérben. Ez a tökéletes pizza alapja. Otthon azonban mások a körülmények: a konyhai sütő egy zárt lemezdoboz, melyben a pára megreked, így a pizza gőzben párolódik. Ezen kívül a meleg sem egyenletesen érkezik, mivel felülről a levegő, alulról a tepsi veszik körbe az ételt. A pizzakövek segítenek, hogy kemencévé varázsoljuk a sütőnket, és még tökéletesebb legyen a végeredmény.
  5. Nem figyelünk arra, milyen sajttal turbózzuk fel a pizzát
    Nincs semmi rossz abban, ha a fagyasztott pizzánkat egy kis sajttal szeretnénk feldobni, sőt! Egy dologra kell figyelnünk: arra, hogy mikor szórjuk rá a pizzára a sajtot. A fagyasztott pizzákon általában mozzarella van: így aki szintén azzal turbózná fel, nyugodtan tegye rá a sütési folyamat elején. Ha azonban más típusú sajtot választunk (pl. cheddar, gouda, ementáli, stb.), akkor inkább a sütési idő felénél szórjuk rá, mert ezek gyorsabban sülnek.
    Nehéz ellenállni a csábításnak, hogy azonnal belevágjunk a tésztába ahogy kiszedtük a sütőből, de több okból is jobban tesszük, ha várunk egy kicsit. Forrás: Thinkstock
  6. Nem készítjük elő az extra feltéteket
    Jó ötlet a fagyasztott pizzához extra zöldségfeltétet adni, de nagyon elronthatjuk a végeredményt, ha nem készítjük elő megfelelően a zöldségeket. Aprítsuk fel, majd pároljuk, vagy pirítsuk meg a zöldségeket! A gomba szinte ehetetlen lesz, ha nem pároljuk meg és bizony a hagyma is nyers marad, ha nem készítjük elő – de még a kaliforniai paprikát is érdemes meghámozni és megpirítani, mielőtt a pizzára tesszük.
  7. Nem fűszerezünk
    Persze, a fagyasztott pizza úgy (is) jó, ahogy kivesszük a dobozból. De miért ne tehetnénk még finomabbá egy kis extra fűszerezéssel? Nem tart sokáig, cserébe fantasztikus lesz a végeredmény. Mehet rá oregánó, kakukkfű, fokhagyma, só és bors, vagy bármi, amit kedvelünk. A hozzáadott fűszerek karakteresebb ízt adnak a pizzának, és különlegessé, az ízlésünknek még inkább megfelelővé tehetjük a legegyszerűbbet is.
  8. Sütjük a pizzát grillezés helyett
    Akinek van grillsütője, nyert ügyee van: a végeredmény olyan lesz, mintha étteremből rendelte volna a pizzát. Nem kell mást tennünk, csak melegítssük elő magas fokozaton a grillt kb. 15 percig, majd csökkentsük a hőmérsékletet és tegyük be a pizzát.

A legjobb pizzakészítési praktikák mellett legfinomabb pizzákról itt írtunk korábban, további ötletes konyhai megoldásokért pedig látogasson el a Mindmegette oldalára!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!