Így főzd meg a húsvéti sonkát, hogy szaftos és vajpuha legyen a végeredmény!

Vágólapra másolva!
Sonkát főzni nem bonyolult, de ha puha, porhanyós végeredményt szeretnénk, rá kell szánni a megfelelő mennyiségű időt. Következzen a sonkafőzési kisokos 7 lépésben, személtető oktatóvideóval végén!
Vágólapra másolva!

ÍGY VÁLASSZUK KI A HÚSVÉTI SONKÁT!

Fontos, hogy ismert és megbízható helyről, körültekintő módon vásároljuk meg a kiszemelt húsvéti sonkát. Vásárlás során lehetőség szerint kerüljük a termék kézzel való érintését, válasszunk előre csomagolt terméket még annak ellenére is, hogy alapos hőkezelésen esik át az elkészítés közben. A vírushelyzetre való tekintettel ajánlott a kesztyű viselése! Ha a sonka csomagolása sérült, ne vegyük meg! Mielőtt a kosarunkba kerül, a lejárati idő mellett ellenőrizzük, hogy az állománya megfelelő-e. Ne legyen túl kemény vagy beszáradt, valamint nyomás nélkül levet engedő. Érdemes a sonka címkéjén található információkat alaposan áttanulmányozni, mielőtt megvásároljuk!

Fotó: Mindmegette

SONKAFŐZÉS - LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

1. Tegyünk a sonkát lábasba és öntsük fel annyi hideg vízzel, hogy mindenképp ellepje. Ha van időnk., áztassuk egy pár órán át, de ha gyorsítanánk a folyamaton, forraljuk fel, és főzzük 30 percig, alacsony lángon. Kóstoljuk a vizet meg. Ha sós, jól dolgoztunk. Ezt a vizet öntsük le és adjunk a sonkához tiszta, friss hideg vizet. Ezúttal tehetünk a vízbe ízfokozókat is, ha szeretnénk – persze itt kizárólag fűszereke gondolunk: 1-2 babérlevél, pár egész fekete bors, néhány gerezd fokhagyma sokat ad a sonka ízéhez, de csodás lesz fűszerek nélkül is.

2. Ha úgy döntünk, hogy egyszerre több sonkát főzünk, akkor mindegyiket külön edényben tegyük. Hogy miért? Mert más főzési igényekkel, eltérő fűszerezéssel és érzékszervi tulajdonságokkal bírhatnak.

3. Forraljuk ismét fel a sonkalevet és főzzük a lehető legalacsonyabb fokozaton, épp csak gyöngyöző vízben addig, míg egy fogpiszkálót könnyedén és egyenletesen bele lehet szúrni. Ez egy kis darab sonkánál is 1.5-2 óra, de mérettől függően nagyobb daraboknál 3-4 órát is lehet. A tervezésnél kalkuláljunk úgy, hogy annyi órán át kell főzni, ahány kilós a hús.

4. Fontos, hogy az elpárolgott vizet mindig pótoljuk. Ügyeljünk arra, hogy a víz ne forrjon túl nagy lángon, valamint arra is, hogy ha már átfőtt a sonka, azonnal fejezzük be a főzést, hiszen ha a húst túlfőzzük, száraz lesz és ízetlen.

Fotó: Mindmegette

5. Ha van kuktánk és a sonkánk bele is fér, a főzési időt lerövidíthetjük, így ugyanis egy átlagos darab esetén 1.5 órát bőven elég főznünk ahhoz, hogy megpuhuljon.

6. Ha a sonka elkészült, hagyjuk kihűlni a főzővízben, és csak utána fogyasszuk, különben rettenetesen szára lesz a végeredmény, és a jó eséllyel szét is esik szeletelés közben.

7. A sonka egyik legértékesebb része a leve, így a világért se öntsük ki! Bableveshez, lencsefőzelékhez, krumplileveshez keresve sem találnánk jobb alaplevet! Ha nem azonnal használjuk fel, a füstölt lé remekül fagyasztható, és ha nagy sonkát főztünk, sok vízben, eltehetjük kisebb adagokban is.

Következzen az oktatóvideó – így készül a tökéletes húsvéti sonka:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!