Szinte biztos, hogy eddig rosszul ette a kivit

Vágólapra másolva!
Ha eddig azt gondolta, hogy a kivinek csak a belsejét érdemes megenni, akkor nagyot téved, ugyanis egy belgyógyász elárulta, miért érdemes elfogyasztani a héját is.
Vágólapra másolva!

Ha eddig úgy ette a kivit, hogy meghámozta, vagy éppen kettévágta és kanállal kikanalazta a húsát, akkor rengeteg fontos vitamint dobott a kukába. Egy orvos ugyanis azt állította, hogy ha nem „helyesen” eszik a déli gyümölcsöt, akkor a rostok 50%-át elveszítjük, azonban nem mindenkit győz meg ez a módszer. Dr. Joseph Salhab, aki gasztroenerológusként ismert, egy videóra hivatkozva - amelyen Jenna Ortega a Wednesday színésznője kivit eszik a héjával együtt - úgy fogalmazott, hogy

Ha úgy eszünk egy kivit, hogy a héja rajta marad, akkor, 50%-kal több rosthoz és több vitaminhoz jut a szervezetünk.

A TikTok videóban Dr. Salhab gasztroenterológus azt mondta, hogy „nagyon jól meg kell mosni, hogy néhány apró szőrszál leessen”, különben elég kellemetlen érzés lehet lenyelni. Azt is javasolja, hogy akkor érdemes enni, amikor a kivik "szépek és puhák", így "könnyebben fogyaszthatók".

kiwi, kivi
Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

Elismerve, hogy egyesek "kicsit furcsának " találhatják az ötletet, azoknak azt javasolta, hogy szeleteljék fel a kivit, mivel " így sokkal könnyebb megenni". Majd hozzátette: 

A kivi nagyon egészséges a bélrendszer számára. Rengeteg C-vitamint tartalmaz és elősegíti a szervezet számára hasznos baktériumok szaporodását, valamint segít megelőzni a székrekedést.

Nem meglepő, de nem mindenki volt elragadtatva ettől a kivi evési módszertől – függetlenül az egészségre gyakorolt hatásától. Egyesek allergiás reakciók miatt nem tudják így enni. 

A kivitől bizsereg a szám, nem szeretem

 - írta egy kommentelő. "Azt hiszem, nem tudom megenni a héját. Olyan furcsa, néha viszket is tőle az ajkam."

Néhányan viszont oda vannak az ötletért.

"Sokkal jobban ízlik a héjával együtt" – mondta egy másik, míg valaki hozzátette: "Az emberek azt hitték, őrült vagyok, pedig nagyon jó." 

Egy hozzászóló úgy fogalmazott, hogy: 

Kipróbáltam, nem volt sok íze, de nehéz volt rágni. Lehet, hogy kisebb darabokra kell vágni."

A kivi nem csak belsőleg, de külsőleg is jól hat a szervezetre, ugyanis magas E-vitamint tartalma miatt rengeteg szépségápolási termékben használják. Mellette öregedésgátló hatással bír, így segíthet megőrizni a bőr egészséges ragyogását - írja a Mirror.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!