Strandétel otthon? Egyszerűbb és finomabb, mint a parton

strand, strandbüfé, egészséges strandételek, egészségesstrandételek, hekk kovászos uborkával
Delicious fried fish, pickled cucumbers and chilled glass of draft beer on a tray on wooden table in outdoor café. Selective focus
Fotó: Shutterstock/Tynka
Vágólapra másolva!
A balatoni hekk, a retro hamburger, a lángos vagy éppen a sültkolbász vitathatatlanul a magyarok kedvencei között szerepelnek. Előfordul azonban, hogy meglehetősen sokat kell utaznunk egy jó lángosért, azt azonban elfelejtjük, hogy a legtöbb strandétel otthon is előállítható, sőt még akár jóval finomabb és egészségesebb is lehet, mintha a parton vennénk. Többségük ugyanis grillsütőben, vagy airfryerben könnyedén elkészíthető.
Vágólapra másolva!

Vitathatatlanul van varázsa a strandon enni, amikor a gyorsbüfé előtti hatalmas sort kiállva végre leheveredhetünk a pokrócunkra, és óriási harapások közepette élvezzük a legtöbbször igen zsíros, ám annál élvezetesebb falatokat. Azonban a strandételek otthon is jóleshetnek, sőt akár még fölösleges kalóriákat is megspórolhatunk, ha úgy döntünk, hogy házilag készítjük el az olyan ételeket, mint például a palacsinta, retro hamburger vagy éppen a sültkolbász.

strandétel otthon, strand, strandbüfé, egészséges strandételek, egészségesstrandételek, hekk kovászos uborkával
Strandétel otthon? Az örök kedvenc, a balatoni hekk.
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Strandétel otthon: a balatoni hekk

Az igazi balatoni hekk akkor jó, ha nem tocsog az olajban, kellően ropogós, közben omlós és puha is egyszerre, miközben persze a pirospaprika íze is visszaköszön a bőrén. Ezt az együttállást nem mindig sikerül eltalálnia a büféknek, és sajnos előfordul, hogy túl olajos marad a hal, ettől pedig veszít a roppanásából is. Azonban ezt könnyen orvosolhatjuk, ha úgy döntünk, hogy otthon állunk neki az elkészítésének.

A klasszikus balatoni hekkhez pedig nem kell mást, mint:

  • 1 kg hekk
  • bors
  • 6 ek liszt
  • 4 ek kukoricadara
  • 2 ek őrölt pirospaprika
  • 1 l olaj (ami elhagyható, ha úgy döntünk, hogy airfryerben készítjük)
  • A körethez pedig, kovászos uborka és 6 db burgonya

A hekket megtisztítjuk, lekaparjuk a pikkelyeket, majd beirdaljuk, bedörzsöljük sóval és legalább 1 órát állni hagyjuk, hogy a só jól átjárja, majd a lisztet, a kukoricadarát, a pirospaprikát összekeverjük, és sóval, borssal ízesítjük. A halakat egyenként beleforgatjuk a paprikás lisztbe és forró olajban ropogósra kisütjük. Papírtörlőre szedjük ki, hogy az olajat felitassuk, ha airfryerbe készítjük, akkor természetesen erre nem lesz szükség. A burgonyát megpucoljuk, hasábokra vágjuk, és szintén az airfryer segítségével ropogósra sütjük. Megsózzuk, majd a hallal tálaljuk, házi és kovászos uborkát kínálunk hozzá.

 

Így készítsünk otthon lángost

lángos
A lángost szinte bármilyen feltéttel fogyaszthatjuk.
Fotó:  Mindmegette 

A lángost talán még a hekknél is könnyebb elrontani, ugyanis van, hogy túl vékonyra nyújtják a tésztát, és nem elég forró olajba teszik, így aztán egy száraz mégis zsírban tocsogó kellemetlen ételt kapunk végeredményképp. Mindezekre odafigyelve otthon biztosra mehetünk, és egy puha de ropogós lángost készíthetünk, amely nem kizárt, hogy finomabb lesz, mint a strandon vagy a piacon kaphatóak, főleg, ha a kedvenc feltétünket sem sajnáljuk róla. 

Fontos azonban, hogy a lángost a sütés előtt legalább félórát érdemes keleszteni, de akár pár napig a hűtőben is eláll. 

Ha a tészta megkelt érdemes kiporciózni, és egy olajjak kikent tálcára tenni. Vizes vagy olajos kézzel ügyesen ki kell nyújtani a tésztát, és már mehet is a forró olajba. A kinyújtott lángost akár meg is tölthetjük mielőtt megsütnénk. Ilyenkor semmi más dolgunk nincs, mint a tésztát kicsit kinyújtani (szigorúan kézzel), a tölteléket beletenni, majd a tésztaszéleket jól összedolgozni. Forró olajban ugyanúgy szép pirosra sütjük minden oldalát, ha pedig kicsit egészségesebben készítenék el használhatunk az olaj helyett kókuszzsírt is.

Hozzávalók:

  • 2 dl tej
  • 2 dl víz
  • 1 tk cukor
  • 3 dkg élesztő
  • 50 dkg liszt
  • olaj
  • A tetejére pedig ízlés szerint, fokhagyma, sajt és tejföl.

Ha pedig mégis bizonytalanok lennénk, érdemes az alábbi videót megtekinteni:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!