Ez a tökéletes házi löncshús titka

Házi löncshús
A löncshúst általában kenyérrel és friss zöldségekkel fogyasztjuk reggelire vagy vacsorára.
Vágólapra másolva!
A bolti löncshúsról szinte mindenkinek van egy korábbi emléke, ám javarészt ezek a skála két szélén helyezkednek el, van, aki rajong érte, mások az első falatot is megbánták. Löncshúst viszont nemcsak venni, hanem készíteni is lehet, ráadásul házilag. Mutatjuk, hogyan.
Vágólapra másolva!

A löncshúst általában kenyérrel és friss zöldségekkel fogyasztjuk reggelire vagy vacsorára, ám szendvicskrém, sőt főétel is készíthető belőle. Szinte minden olyan ételbe belekerülhet, ami eredetileg darált hússal készül, ugyanis könnyű kiváltani vele. Sokan gyakran löncshúsból főzik a bolognai spagettit, a rakott ételeket, de előfordul rántott változata is.  A házi löncshús elkészítését Széll Tamás a Dunán futó gasztroműsorban, a Főmenüben mutatta meg. 

Aki gyakorlott háziasszony és szokott befőzni, az általában lekvárt, szörpöt, befőttet készít, vagy lecsót tesz el télire, illetve nyáron kovászos uborkát vagy különféle savanyúságokat is.

Löncshúst, házilag azonban csak kevesen készítenek, pedig megéri:

Házi löncshús

Hozzávalók:

  • 20 dkg salottahagyma
  • 80 dkg sertéstarja
  • 20 dkg sertés hasaalja
  • 2 dl jeges víz
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2 g feketebors
  • 2 g szerecsendió
  • 2 g fűszerpaprika
  • 2 g porcukor
  • 1 g friss majoranna
  • 1 g friss kakukkfű
  • 6 g pácsó
  • 14 g tengeri só
  • 3-4 ek. kacsazsír
  • 1 dl sertészsír
Házi löncshús
A löncshúst általában kenyérrel és friss zöldségekkel fogyasztjuk reggelire vagy vacsorára
Fotó: MTVA

Elkészítése:

  1. A hagymát finomra vágjuk és kevés kacsazsíron aranysárgára dinszteljük, de nem siettetjük, szánjunk rá 25-30 percet! Ha kész, lefagyasztjuk.
  2. A kimért vízbe aprítjuk a fokhagymát és azt is fagyasztóba tesszük!
  3. A húsokat kisebb csíkokra vágjuk és az összes többi fűszerből és a sóból egy keveréket készítünk, amivel befűszerezzük a húscsíkokat. A csíkokat is betesszük a fagyasztóba, sőt a daráló fejet és egy dagasztógép tálját és a keverőfejet is!
  4. Kulcsfontosságú, hogy a hús 0 és mínusz 2 fok körüli hőmérsékletre hűljön!
  5. Ha lehűlt minden, a fűszeres húshoz tesszük a dinsztelt hagymát és a legkisebb tárcsán ledaráljuk, ami szintén be lett hűtve.
  6. A szintén nagyon hideg dagasztógépben maximális fokozaton kezdjük a húst keverni, majd apránként adagolva hozzácsurgatjuk a leszűrt, fokhagymás vizet. (Akkor jó a víz, ha jéghártya van a tetején.)
  7. Ha kellően hideg volt minden, a hús gyönyörűen beszívja a vizet és kellemes pépes állagot kap a húsmasszánk.
  8. Azonnal befőttesüvegbe töltjük a húst, a tetejére sertészsírt csurgatunk és lábasba tesszük. Felöntjük a hús szintjéig vízzel és tűzre téve gyöngyözve forralva hőkezeljük 2 órán át. A kupakot csak ráhelyezzük az üvegre, nem zárjuk le.
  9. 1 óra elteltével lezárjuk az üveget és így hőkezeljük tovább.
  10. Ha kész, hagyjuk a vízben kihűlni. Hűtőbe téve hónapokig is eláll.
    Ha további különleges receptekre is kíváncsi, akkor keresse fel a Mindmegette oldalát!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!