Vietnam: karhatalommal az internet ellen

Vágólapra másolva!
A vietnami rendőrhatóságok és a kultúrpolitika helyi irányítói ezentúl szigorúan ellenőrzik az állampolgárok internethasználatát, nehogy "káros információ" jusson el a lakossághoz a világhálón keresztül.
Vágólapra másolva!

Mint a Reuters hírügynökség megtudta a postai és távközlési főigazgatóság, valamint a kulturális minisztérium illetékeseitől, kezdetben csak a két legnagyobb település, Hanoi és a déli metropolisz, Ho Si Minh-város internetkávézóiban néznek körül az ellenőrzéssel megbízott személyek, később azonban kiterjesztik a vizsgálatot az egész ország területére. Nem derül ki egyértelműen a központi utasításból, milyen információ számít károsnak, de tény, hogy az indokínai országban törvény tiltja a "felforgató" és a pornográf anyagok terjesztését.

A kommunista vezetésű Vietnamban néhány hónappal ezelőtt őrizetbe vettek három ellenzékit, mert olyan anyagokat tettek fel a világhálóra, amelyekben bírálták az egypártrendszert, illetve az államhatár vonaláról Kínával megkötött egyezményt. A hivatalos sajtó meg-megújuló kommentárokban, vezércikkekben óvja a fiatalságot a pornográf internetoldalak látogatásától. Becsült adatok szerint hozzávetőleg egymillióan interneteznek rendszeresen az ország mintegy nyolcvanmillió lakosából.