A képviselők munkáját segítő, összesen 262 millió forintba kerülő 400 számítógépet 1 gigabájtos processzorral, 20 gigabájtos merevlemezzel, 256 megabájtos memóriával, illetve a biztonságos hálózati hozzáférést lehetővé tevő technikával szerelik fel. Szili Katalin - aki az e-parlament bevezetését az Országgyűlés működésének egyik fontos állomásának nevezte - megjegyezte: 1998 és 2002 között több mint félmilliárd forint értékű papírra volt szükség a Ház munkájához.
Mandur László, a parlament alelnöke hozzátette: nagyon jó eredménynek tartaná, ha ez - az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően - a ciklus végére 10-20 százalékra csökkenne. Az alelnök beszámolt arról, hogy első körben 107 képviselő jelentkezett az alapfokú tanfolyamra, amelyet már el is végeztek. Szólt arról is, hogy a tavaly ősszel indult nyílt eljárás a négy parlamenti párt folyamatos részvételével, és ellenőrzésével zajlott. A beszállítást végző Synergon Rt. illetékese a sajtótájékoztatón kiemelte: a laptopoknál különösen nagy hangsúlyt fektettek a biztonsági szempontokra és a vírusvédelemre.
Kérdésre adott válaszként elhangzott: azoknak a képviselőknek, akiket legközelebb nem választanak be a parlamentbe, a ciklus végén le kell adniuk a laptopokat.