Blade and Sword

Vágólapra másolva!
A Diabloval indult útjára a számítógépes játékok egy olyan kategóriája, mely azóta igencsak sikeres karriert futott be. Az akció-szerepjátékokról van szó, mely kategóriát hivatott gazdagítani a Blade and Sword is.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO



Már kevesebb eltérés mutatkozik a választható karakterek területén, sőt, a Blade and Sword három figurája számban legalábbis elmarad a megszokottaktól. A három karakter közül az első egy törékeny hölgy, akit azonban hiba lenne alábecsülni, lévén orgyilkosként tengeti életét. A második karakter egy átlagos képességekkel megáldott harcos, a harmadik pedig a barbárt megszemélyesítő, óriási kardjával kérkedő harci gépezet.

A karakterek mindegyike rendelkezik alaptámadásokkal, de megfelelő mennyiségű szintlépés után négy harcművészet közül választva további speciális támadásokat is elsajátíthatunk, sőt, még úgynevezett super attackokat is bevethetünk ellenségeinkkel szemben. Ezen támadások sikeressége a hozzájuk tartozó szakértelem szintjétől függ, de kellően elsajátítva akár halálos csapásokat is osztogathatunk.

Az irányítás jelen esetben is meglehetősen egyszerű, ami alapvető elvárás az akció-szerepjátékoktól. ha meg akarunk támadni valakit, elegendő a bal egérgombbal rákattintanunk, és máris indul a bunyó. A jobb gomb szolgál egyfelől a különleges támadások végrehajtására, másfelől evvel hajigálhatjuk meg az ellenséget dobófegyverekkel, vagy zúdíthatunk rá nyílzáport.

Egy különleges lehetőség a játékban, hogy létrehozhatunk úgynevezett kombókat, vagyis előre megtervezett mozdulatsorokat, melyeket ezután egyetlen kattintással aktiválhatunk. Bizonyára feltűnt a kedves olvasónak, hogy nem szerepelnek a program mágus karakterek, így persze mágia sem, úgyhogy meg kell elégednünk a harci képességekkel, és támadásokkal.

Megjelenését illetően a Blade and Sword kétdimenziós, a Diabloban látottakkal párhuzamosan. Mivel a felbontást sem lehet magasabbra tenni 640x480-nál, talán nem túlzó a kissé idejétmúlt jelző, de legalább nincs szükség valamilyen erőműre a futtatáshoz. A fejlesztők negyvennél is több bejárandó térképet csomagoltak a játékba, de akinek ez sem lenne elég, az nekivághat a többjátékos módnak, ahol akár egymással vállvetve is próbára tehetjük szerencsénket.

Napjaink egyik legnagyobb problémája, hogy a játékok ugyan nagyon szépek, de tartalmilag nem sikerül túl maradandót alkotniuk a fejlesztőknek. Remélhetőleg a Blade and Sword pont az ellenkezőt fogja produkálni, vagyis a tán gyengébb grafika értékes tartalommal párosul.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP2 266
RAM128 Mbyte RAM



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!