Különleges fényképezőgép a Sonytól

Vágólapra másolva!
Különleges, elforgatható optikájú ultrakompakt digitális fényképezőgépet mutatott be a Sony. Bár a gyártó két korábbi modellje is hasonló elrendezésű volt, ám az F88, elődeitől eltérően háromszoros optikai zoommal is rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Míg a komolyabb kompakt fényképezőgépek között ma már szinte általános, hogy vagy az optika vagy a kereső különféle szögekben elfordítható a vázhoz képest, addig az apró ultrakompaktok között ez még mindig ritkaságszámba megy. Pedig ez a megoldás sok helyzetben megkönnyíti a fényképezést, például tömegben a fej fölé emelt gép lefelé fordított kijelzőjén lehet komponálni, de az önarckép készítése is igen egyszerű az ilyen kamerákkal.

A Sony két korábbi (DSC-F55 és DSC-F77) forgatható optikás apró fényképezőgépe után, most piacra dobta a DSC-F88-at. Az új gép azonban sokkal többet kínál, hiszen az elforgatható részbe már nem csak az optikát és a vakut építették be, hanem egy optikai keresőt is. Ráadásul ebbe a modellbe átemelték a T1-ben debütált úgynevezett beforgatott zoomoptikát is.

Az F88 felbontása 5 megapixel, így a felvételek felbontása akár 2592x1944 képpont lehet. A Zeiss gyártmányú objektív átfogása kisfilmes rendszerre átszámítva 38-114 mm, legnagyobb fényereje F3,5-F4,2. A JPEG formátumú fotók Memory Stick, illetve Memory Stick Pro kártyákra menthetők.

Sony DSC-F88



Az új modell forgalmazása júliusban startol a Sony online áruházában, az induló ár 450 dollár lesz. A géppel együtt két kiegészítő is a "polcokra" kerül, egy nagy látószögű átalakító lencse (60 dollár), illetve egy dokkoló egység (80 dollár).