Szolgáltatása miatt perlik a Vodafone-t

Vágólapra másolva!
Az internetezők érdekeit képviselő Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága Egyesület  (Netért) pert indított a hazai Vodafone ellen. A mobilcég tisztességtelenül módosította Általános Szerződési Feltételeit - állítja a szervezet.
Vágólapra másolva!

A közhasznú per a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt kedden perfelvételi tárgyalással kezdődött meg. A bíróság felhívta a felperes Netért és az alperes Vodafone jogi képviselőit további dokumentumok csatolására és bizonyítási indítvány előterjesztésére megadott határidőn belül. A következő tárgyalási napot december 3-ára tűzték ki.

A civil szervezet azt tartja problémásnak, hogy bár a Vodafone 2002. július 15-én beindított korlátlan GPRS-alapú internetszolgáltatásának árát és feltételeit 2003. július 15-ig garantálta, ezt követően azonban annak igénybevételi feltételeiben jelentős változtatásokat eszközölt. A bevezetés első évében korlátlanként kínált mobil internet-hozzáférést. Az árgarancia lejárta után először 1 gigabájtban maximálta a havi le- és feltölthető adatmennyiséget, majd adatforgalom alapján történő díjazást vezetett be. Utóbbi nyomán a korábbi havidíjért csak 200 megabájt adatot forgalmazhatnak a GPRS internet használói mobiltelefonjaikon egy hónapban.

A változtatásokkal egy időben a mobilcég egy adattömörítésen alapuló letöltésoptimalizáló technológiát indított be hálózatán, amely a cég közlése szerint a letöltési sebesség növelése mellett a forgalmazott adatmennyiség csökkentését eredményezi - igaz, az így letöltött weboldalakon lévő képek minősége a tömörítés miatt némileg romlik.

Németh Attila, a Netért elnöke az [origo] érdeklődésére elmondta, nem az ÁSZF egyoldalú módosítását tartja problémásnak a szervezet, hanem azt, hogy a Vodafone a szolgáltatás árgaranciájának lejártát követően alapjaiban változtatta meg a GPRS internet paramétereit. Sok előfizető pontosan a korlátlan internet miatt szerződött a Vodafone-nal, sok esetben 1-2 éves hűségszerződést aláírva, s ezek az ügyfelek csak a szerződésekben előzetesen rögzített "bánatpénz" megfizetését követően mondhatnák fel előfizetéseiket - nyilatkozta Németh. A Netért ezért jogi úton azt szeretné elérni, hogy a bíróság mondja ki, hogy a mobilcég tisztességtelenül változtatta meg szolgáltatásának alapvető paramétereit, s állapítsa meg annak érvénytelenségét. A Netért emellett azt is el kívánja érni, hogy azok az ügyfelek, akik a GPRS internetszolgáltatás beindítását követő 1 évben hűségszerződéssel csatlakoztak a Vodafone ügyféltáborához, bánatpénz megfizetése nélkül felmondhassák szerződéseiket.

Pál Beáta, a Vodafone sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, a mobilcég a szolgáltatás minőségének fenntartása érdekében kényszerült az adatforgalmi korlátozások bevezetésére. A cég szerint a forgalmi díjas internet bevezetését követően a hálózat működése jóval stabilabb lett, ráadásul a bevezetett letöltésoptimalizáló szolgáltatás révén az előfizetők többségének nem emelkedett számottevően a szolgáltatás díja, viszont a letöltési sebesség nőtt.