Kiadóra vár a Rejtelmes sziget

Vágólapra másolva!
Egyelőre még nem talált kiadót a Studio Calaris a Mysterious Island című szerepjátékhoz, melyben egy hajótörött gondoktól terhes életébe pillanthatunk bele. A szigeten barangolva megpróbálhatjuk meglelni társainkat, miközben minden igyekezetünkkel keressük a hazatérés lehetőségét.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Vajon milyen érzés lehet egy messzi szigeten hajótörést szenvedni? Biztosan nagyon romantikus - egészen addig, míg nem éhes vagy éppen szomjas az ember, esetleg nem marja halálra valamilyen mérges rovar. Egy számítógépes játékban persze nem ezt a sötét oldalt domborítja ki a fejlesztő, hanem a kalandokat, melyekből a Studio Calaris Mysterious Islandjában is lesz bőven részünk. A program egy szerepjáték, ahol az egyik pórul járt hajótöröttel rohangálhatunk a szigeten, megpróbálva társaink nyomára jutni, vagy éppen eszközöket és nyersanyagokat keresgélünk egy új hajó építéséhez. Akárhogy is döntünk, furcsa helybéliekkel hoz össze a jószerencse, vagy a balsors, kik még egy gonosz boszorkányról is pletykálnak ezt-azt. A Calaris szeretné még idén eljuttatni hozzánk a játékot, de ehhez elsőként kiadót kell találniuk alkotásukhoz.