A fejlődő magyar-kínai információtechnológiai kapcsolatok további bővítése érdekében, a kínai informatikai miniszter meghívására  magyar infokommunikációs delegáció utazott Kínába.

A küldöttség  január 24-29. között tartózkodik az ázsiai országban. A magyar delegációt Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter vezeti, tagjai az infokommunikációs ágazat működéséért felelős kormányzati szakemberek, valamint a magyar információtechnológiai ágazat és a távközlési piac több cégének megbízottai.

A delegáció azért utazott Kínába, mert a héten Pekingben, Shenzhenben és Hongkongban magyar infokommunikációs roadshow-ra kerül sor. A magyar infokommunikációs delegáció a kínai gazdasági életet irányító kormányzati szervezeteket vezető miniszterek fogadják majd. A roadshow célja, hogy Magyarországot mint Kína számára európai kaput mutassa be az információtechnológiai és kutató-fejlesztő kapacitásaival, valamint megfelelő befektetési környezetével - tájékoztatott a szaktárca. 

Kovács Kálmán vendéglátóinak együttműködési csomagként  projekteket javasol, például a jelenleg megvalósuló Jövő Háza programba való bekapcsolódási lehetőséget, vagy a 2008-as pekingi olimpiai játékok informatikai projektjeiben való magyar részvételt. A magyar informatikai és hírközlési miniszter ajánlja majd a magyar-kínai együttműködésben létrejövő mintaváros lehetőségei közül az e-közigazgatást, az oktatást és az információtechnológiai biztonságot is.

A  IHM közleménye kitér arra, hogy az elmúlt időszakban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a nemzetközi együttműködés területén jelentős eredményeket ért el. Fontos állomása volt e folyamatnak a múlt év októberében a magyar fővárosban, kilenc ázsiai ország kormányzati és üzleti infokommunikációs szakembereinek részvételével megrendezett Ázsia@Magyarország Információs Társadalom Fórum. A fórum vendégeként eredményes magyarországi tárgyalásokat folytatott Wang Xudong kínai informatikai miniszter - ismerteti a közlemény.