Könnyen szerelhető laptopokat akar az Intel

Vágólapra másolva!
Egymással kompatibilis, könnyen cserélhető alkatrészekből álló noteszgépeket szeretne az Intel. Az asztali PC-khez hasonlóan könnyen szerelhető, továbbfejleszthető laptopokra azonban még éveket kell várni.
Vágólapra másolva!

Az amerikai lapkagyártó egy olyan kezdeményezést keltett életre, melynek célja, hogy a különböző számítógépgyártók standard hardverkomponenseket használjanak: ez lehetővé tenné, hogy a laptopok alkatrészeit az asztali konfigurációkhoz hasonlóan könnyen lehessen ki- és beszerelni - számolt be a The Channel Insider.

E révén a hordozható komputereket is viszonylag egyszerűen lehet majd utólag is felfejleszteni, akárcsak nagyobb méretű társaikat - míg a jelenleg kapható laptopokban jó esetben legfeljebb a memóriát és az optikai meghajtót lehet könnyen cserélni.

Az Intel elképzelése szerint a jövőben piacra kerülő noteszgépekben többek közt a merevlemezt, az optikai meghajtót, az LCD képernyőt, az akkumulátort, a billentyűzetet és az akkumulátort kellene egymással kompatibilissá tenni. Az Intel jelenleg több PC-gyártóval műküdik együtt a standard hardveren alapuló laptopok kidolgozásában, s a cég adna ki tanúsítványt a legyártott termékek kompatibilásáról is.

A társaság reményei szerint a különböző gyártóktól származó laptopokban egyaránt használható komponensek jelentősen megkönnyítik majd a felhasználók életét: ha például megkarcolják gépük képernyőjét, bármely boltban vásárolhatnak majd újat, nem kell heteket várniuk a specifikus hardver beszerzésére, ha pedig komolyabb grafikus kártyára lesz igényük, azt is egyszerűen megvehetik, s beszerelhetik majd a noteszgépbe. Az Intel szakemberének prognózisai szerint azonban leghamarabb három-öt éven belül kerülhetnek a boltok polcaira a könnyen cserélhető hardvereket tartalmazó notebookok.