Drágább lesz a kábeltévé, olcsóbb az internet

Vágólapra másolva!
Az idén 6-10 százalékkal emelkednek a kábeltelevíziós díjak, miközben az internet csatlakozásért fizetendő összegek csökkennek, illetve ha nem változnak, akkor többnyire nő a sávszélesség.
Vágólapra másolva!

A UPC Magyarország átlagosan 10 százalékkal emeli a kábeltelevíziós szolgáltatások árát, míg más piacokon jövőre inkább árcsökkenésre számít - különösen igaz ez az internetes és telefonszolgáltatásokra. Szűcs László, a cég sajtókapcsolati igazgatója az MTI-nek elmondta: az idén minden bizonnyal folytatódik az a tendencia, ami az elmúlt években kialakult. Azaz az internetes és a telefonszolgáltatási díjak folyamatosan mérséklődnek az egyre nagyobb verseny miatt.

A sávszélesség nő

Példaként megemlítette: ugyanazt a minőségű internetes szolgáltatást ma fél-harmad áron lehet megvásárolni, mint 5-6 évvel ezelőtt, illetve ugyanannyi pénzért 5-6 szoros sebességet kap az előfizető. Az UPC, készülve a további versenyre, azt tervezi, hogy bővíti internetes csomagválasztékát: új csomagot ad majd a teljesen kezdőknek, illetve a legnagyobb magánfelhasználóknak.

Szűcs László kifejtette: a telefon piacon nagyon élessé vált a verseny, sok szolgáltató tevékenykedik, s ezért nagyon valószínű, hogy az idén is csökkennek az árak. A televíziós piacról közölte: bár a listaáras havidíjak nem csökkentek, tavaly először akcióban már nagyon nagy kedvezményeket adtak az új előfizetőknek. Úgy vélte, a folyamatot tekintve ez csak az első lépés volt.

Még több IPTV

Az UPC-nek a magyar piacon 730 ezer kábeltévés, 180 ezer internet, 170 ezer UPC Direct és több mint 50 ezer telefon előfizetője van. A 310 ezer előfizetővel rendelkező T-Kábel az előre jelzett fogyasztói árindexszel, mintegy 6 százalékkal emeli kábeltelevíziós díjait, míg a szintén kábelen nyújtott másik két, a telefon- és internet szolgáltatás árán nem változtat.

A társaság az idén egyrészt új területeken szeretne előfizetőket szerezni, ám úgy véli, ma már inkább az előfizetők megtartása fontosabb. Szathmári Géza, a GTS Datanet vezérigazgatója az internetes trendekről elmondta: tavaly és 2007-ben nagymértékben nőtt és nő a sávszélesség, ami egyértelmű jele annak, hogy a szolgáltatók felkészülnek az internetes televíziós (IP TV) szolgáltatásra.

Hozzátette: tavaly csökkentek az árak, de drámai mértékű mérséklődés nem volt. Ez várhatóan az idén is így lesz, mivel inkább a sávszélesség növelése a fő cél. Szathmári Géza szerint nagyobb számú IP TV ajánlat 2007 közepére várható, a GTS Datanet szintén tervezi e szolgáltatás beindítását. Szakértők szerint az is elképzelhető, hogy az alternatív szolgáltatók közös platformon indítják majd az IP TV-t. A vezérigazgató közölte: a széles sávú internet iránt nagy az igény. A Datanet tavaly az utolsó negyedévben az eddigi leggyorsabb növekedést tapasztalta: novemberben például 2 500 ügyfél szerződött a társasággal.