A Mac mini a magyar kompakt PC ellen

Vágólapra másolva!
Aranyos, sőt, szexi kis gép az Apple ráncfelvarrott új Mac minije, de nagyon drága. Megtaláltuk olcsóbb, hazai gyártású riválisát a telefonkönyv-méretű Qwerty Slim személyében: megvizsgáltuk melyik mini-PC a nyerő.
Vágólapra másolva!

A Mac mini régi ismerősünk, az apró Apple-gép 2005 óta létezik, és bár a gyártó modellei közül még mindig ez a legolcsóbb, egyre nehezebb azt mondani rá, hogy olcsó, hiszen alapváltozata is 186 ezer forintba kerül Mac OS X rendszerrel. Új belépőnek számít a magyar Qwerty Computer által épített Slim márkajelzésű modell: ez ugyan méretét tekintve nagyjából duplaakkora, mint a legkisebb Mac, de még jóval kevesebb helyet foglal az asztalon, mint egy hagyományos PC, és bruttó 120 ezerért lehet hazavinni Windowszal együtt, 100 ezerért operációs rendszer nélkül. Nemrég az Asus Eee Box minigépe is járt nálunk, ám az Intel Atom processzorral szerelt masina teljesítménybeli korlátait könnyű elérni, ezért inkább csak másodlagos PC-nek érdemes tekinteni.

Kinek kellhet mini-PC?

Manapság a legtöbb eladott számítógép a laptopok közül kerül ki, a hordozható számítógépek idehaza is kiemelkedő népszerűségnek örvendenek, ráadásul már bruttó 130 ezer forint körüli összegért beszerezhetők operációs rendszerrel együtt. Kinek érdemes mégis kompakt méretű asztali PC-t választania? Annak, aki elsősorban otthon használná a számítógépet egy asztal előtt ülve, jókora monitorral - hiszen az LCD-képernyők elég jutányos áron beszerezhetők.

Rövid szerkesztőségi körkérdésünk során kiderült, az átlagfelhasználóknak a Mac mini tetszik jobban, ami nem is csoda, ez méretre is kisebb a Qwerty Slim-jénél, dizájnja letisztultabb, és külcsínjét sem rontják hatalmas szellőzőrácsok, ezeket leszámítva egyébként az itthon összerakott gép sem hat olcsónak, még ha nem is lesz a lakás dísze.

Praktikusabb találtuk viszont a Slimen, hogy az előlapján helyezték el a bekapcsológombot (a Minin hátul van), emellett lényeges különbség, hogy a Macet tálca nélküli DVD-íróval szerelték fel: ez ugyan szebb és egyszerűbben használható, viszont nem képes fogadni például a mini, 8 centis lemezeket - ezzel szemben a Slim PC hagyományos meghajtója ezekkel is elboldogul. Vásárlás előtt azt is érdemes figyelembe venni, hogy mindkét masinát külső tápegységgel lehet használni, amelyek ugyan teljesen zajtalanok, ám elég ormótlanok.

Kicsik, de nem lassúak

Annak ellenére, hogy apró házba zárt masinákról van szó, egyikük esetében sem tapasztaltunk olyan teljesítménybeli korlátokat, mint mondjuk az Asus Eee Boxa esetében, amely a Geekbench nevű tesztprogramon csupán 852 pontot ért el, míg a Qwerty és az Apple gépek nagyjából egyformán teljesítettek: az előbbi 2788 pontot, az utóbbi 2725 pontot produkált. Az átlagfelhasználó által végrehajtott műveletekkel teljesítményt tesztelő programmal olvasóink is letesztelhetik saját számítógépüket.

Forrás: [origo]
A Qwerty Slim gépe, a Mac mini és egy kólásdoboz ( még több kép)

Mindkét kis gépben az Intel kétmagos Core 2 Duo lapkája lakozik, a Mac mini esetében egy P7350-es típusjelzésű, 2 gigahertzegen ketyegő processzort alkalmaznak, a Qwertyben pedig egy lassabb és nagyobb fogyasztású E5200-as chipet. Bár az Apple gépe egyéb paramétereiben is felülmúlta az olcsóbb gépet, átlagos felhasználás során nagyjából hasonlónak találtuk a két gép sebességét - persze az egyiken a legújabb Mac OS X, a másikon Windows XP futott.

Szerencsére a minigépeket már nem a legvacakabb, hanem kicsit izmosabb videokártyával szerelték fel, így mindkét masina elboldogult néhány éves játékokkal, így elfogadható felbontásban és minőségben futott rajtuk például a FlatOut 2 roncsderbis játék demója (a Minin a maces verziót teszteltük), vagy mondjuk a Google Föld is, és mindkettő zökkenőmentesen elboldogult Full-HD-s tesztvideókkal is, összességében tehát mindkettőről azt mondhatjuk, hogy bőven elegendő teljesítményt biztosítanak egy átlagfelhasználónak. A magyar összerakású típust 2 gigabájt memóriával szállítják, míg a Miniből ennyi csak a drágábbik, 248 ezer forintos modellből

A Mac mini extrájának tekinthető még a wifi támogatása, az általunk tesztelt Qwerty modellből ez még kimaradt, nagyjából 4-5 ezer forintért megvehető USB-s adapterrel pótolható. Viszont egyik készülékhez sem jár távirányító alapból, pedig ez hasznos lenne: a Windows Media Center funkciójával kompatibilis vezérlőt egyébként 10-12 ezerért, maces megfelelőjét pedig 15 ezer forint körüli összegért lehet beszerezni.

Forrás: [origo]
A Mac mini külseje nem változott (még több kép)

A Mac mini halkabb, a Qwerty több adatot tárol

A két gép közül a Mac mini bizonyult halkabbnak, ez a gép szinte teljesen zajtalanul működik, míg a Qwerty Slim egy fokkal jobban zúg - hiszen itt a ventilátor mellett közvetlenül jókora szellőzőrácsok vannak -, de még így is az elviselhető kategórián belül marad, és terhelés mellett sem vált hangosabbá a zúgása.

Annak, aki rengeteg filmek, videót vagy fotót raktározna számítógépén, a Qwerty gépe lehet jobb választás, ezt ugyanis alapáron 500 gigabájtos merevlemezzel szerelik fel, míg a Miniből az olcsóbbik modell csak 120 gigabájtos, a drágábbik pedig 320 gigabájtos winchesterrel rendelkezik. A Mac minit összesen 5 USB porttal szerelték fel, míg a Qwerty-n 6 darab van ezekből: négy hátul, kettő pedig elöl, egy kis ajtó mögött. A magyar gépen ráadásul a fejhallgatót és a mikrofont is elöl lehet bedugni, a Macen pedig hátul, bár ez ilyen kis méretű gépeknél már nem sokat változtat a kényelmes használaton.

Apple Mac mini előnyökQwerty Slim előnyök
teljes csendben működikelég halkan működik
régebbi játékokat lehet futtatni rajtarégebbi játékokat lehet futtatni rajta
nagyon kicsielég kicsi
HD-videót lejátszikHD-videót lejátszik
gyors processzorral szerelik500 gigabájtos winchester alapból
wifi is van benne1,5+1,5 év garancia*
kisfogyasztású laptopos hardverjár hozzá billentyűzet, egér
Apple Mac mini hátrányokQwerty Slim hátrányok
Mini-DVI portja van, VGA-n monitort csak külön adapterrel lehet rádugnicsak VGA-csatlakozója van
nem jár hozzá távirányító, sem egér, billentyűzetnem jár hozzá távirányító
1 év garancianem tud alapból wifit
ÁrÁr
186 100 forint 120 gigabájtos merevlemezzel, 1 gigabájt memóriával, 248 300 forint 2 gigabájt memóriával, 320 gigabájtos merevlemezzel, Mac OS X-szelbruttó 99 900 forint + 20-30 ezer forint hozzá a Windows (XP vagy Vista)

*: 1,5 évig díjmentes alkatrészcsere és javítás + 1,5 évig díjmentes munkadíjú javítás

Melyiket kinek?

A két minigép kipróbálása után elmondhatjuk, hogy egy átlagos felhasználó számára bőven elegendő teljesítményt biztosítanak, azaz teljes értékű PC-nek tekinthetők (ellentétben például a korábban tesztelt Eee Boxszal). A Mac mini magasabb áráért a vevő egy erős, de a laptopos alkatrészek használata miatt keveset fogyasztó hardvert, és egy nagyon trendi külsejű gépet kap, bár testreszabásra nem nagyon van módja.

A Qwerty Slim gépe még legális Windowszal együtt vásárolva is jóval olcsóbban beszerezhető, a fennmaradó összegből pedig még egy 22 colos monitorra is futja. Való igaz, ez a gép kevésbé tetszetős, és mivel asztali gépes processzorral szerelik, többet fogyaszt, és valamelyest jobban is zúg a Mininél, de nálunk még ez is bőven a vállalható kategóriába esett. Szülőnek, nagymamának vagy gyereknek is bátran meg mernénk venni, és ha az alacsony ár a fontos, raknánk rá ingyenes Ubuntu Linuxot, és havonta kifújnánk szellőzőjéből a port sűrített levegő sprayvel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!