Játszani is engedd: szakértő a videojátékokról

Vágólapra másolva!
Függő vagy agresszív lesz a videojátéktól a gyerek? Leginkább a szülő felelőssége, hogy megvédje utódját a káros tartalmaktól, nincs kinek kiszervezni ezt a feladatot. Szerencsére kis utánaolvasással nem is olyan bonyolult eligazodni a játékprogramok között: a fejlettségnek megfelelő programok kiválasztását korrekt életkor-besorolási rendszer is segíti. Olvasóink játékfüggésről, erőszakos programokról és a videojátékok kutatásáról szóló kérdéseire felelt a téma hazai szakértője, Fekete Zsombor.
Vágólapra másolva!

B. Péter: Milyen jelekből vehetem észre, hogy a játék káros hatással van az emberre (pl.: függést okozott stb.)?

A válasz tautologikus: onnan, hogy észreveszem, valami nincs rendben! Persze az, hogy észrevegyük, hogy valami nincs rendben, feltételezi azt, hogy tudjuk milyen az, amikor rend van körülöttünk! A rendszertelen életmódhoz szokott családokban eleve nehezebb meghatározni, mi számít megnövekedett játék- vagy médiafogyasztásnak. Ha egy ilyen családban végül úgy döntenek, hogy véget vetnek a betegesen sok játéknak, még korántsem biztos, hogy értelmesebb alternatív tevékenységgel - közös programok, kirándulás, kultúra, sport stb. - tudnak előállni.

Az elfogadható alternatív tevékenységek hiányának legjobb - utólagos - bizonyítéka, hogy a "függőnek tartott játékosok" döntő többsége később szinte egyik napról a másikra hagyja abba a játékot, ha talál helyette valami érdekesebb, kihívásokkal teli elfoglaltságot.

Nem szeretném ugyanakkor elbagatellizálni a játékfüggőséget, hiszen előfordulhatnak nagyon komoly betegségek is. Ám ezek viszonylag ritkák, és általában több rizikófaktor együttes jelenlétéből következnek.

Függőséggel viccelődik a Civilization IV reklámja

Sz. György: Honnan lehet többet megtudni a játékkutatásról?

Legszívesebben hazabeszélnék, és ajánlanám a Level Up című hetente jelentkező műsoromat, de sajnos tavaly szeptemberben véget ért. Az angolul beszélőknek a Gamasutra weblapot javaslom, nagyon érdekes írások jelennek meg itt játékkutatásról, játékiparról, fejlesztésekről, ráadásul fel lehet iratkozni az RSS csatornájára is!

R. Zoltán: Hol lehetne esetleg utánaolvasni, hogy melyik játéknak milyen előnyös hatásai vannak? Pl melyik mennyire fejleszti a logikát, a gyors döntéshozó képességet, a reflexeket stb.? Van-e erről egyáltalán valahol komolyabb írásos anyag?

Hallottam arról, hogy az Electronic Arts egy brit egyetemmel karöltve nekilátott a munkának, hogy felmérje a mainstream játékok esetleges oktató hatásait, de a beszámolóval sajnos nem találkoztam.

Egyrészt valóban nagyon hiányoznak az olyan "legjobb gyakorlatokat" leíró tanulmányok, amelyek alapján egy szülő vagy egy tanár képes lenne a gyerekeket orientálni. Másrészt azonban a feladat sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy autóversenyes játékot, amelyben száguldozni kell az utakon! Szinte közhely, hogy az ilyen játékok fejlesztik a reflexeket, a döntéshozó képességet. Vajon az itt elsajátított készségeket hol és hogyan tudja a gyerek kamatoztatni?

Ellenpélda a laparoszkópiás műtétek esete, amelyről több kutatás is kimutatta, hogy azok a doktorok, akik a sokat támadott FPS játékok rajongói, sokkal hatékonyabbnak bizonyultak az ilyen operációk során, mint azok a kollégáik, akik nem játszanak.

C. Zsuzsanna és B. Béla: Okozhat-e ínhüvelygyulladást a csuklóban a sok játék? És trombózist?

Hogy okozhat-e ínhüvelygyulladást a játék, azt nem tudom. Néha nekem is szokott fájni a kezem, ha túl sokat játszom, de ilyenkor kicsit pihenek, vagy tornáztatom. Eddigi pályafutásom során több száz játékost volt alkalmam megismerni, de ínhüvelygyulladásról csak egyikük számolt be nekem - nála sem volt biztos, hogy a játék volt a kiváltó ok. Ettől függetlenül nem tartom elképzelhetetlennek - ha kialakul, tessék pihentetni, kenegetni!

A trombózis egyik gyakori kiváltó oka a mozgásszegény életmód, így a sok tévézés, olvasás vagy akár videojáték is komoly problémákhoz vezethet. Tessék mozogni, sportolni, egészségesen élni!

M. Zoltán: Valóban meg lehet halni a túl sok játéktól?

Persze! :)

M. Zoltán: Szerintem a kaland-, stratégia-, internetes szerepjátékok lehetnek képesek az emberi agyat (pláne aki ilyen beállítottságú) befolyásolni, mert túlontúl a gép elé láncolják a játékost. Van ennek alapja, vagy e szerint nem lehet csoportosítani?

A játékokban alapvetően négy fő motivációs faktort szokás elkülöníteni: a felderítés, a másokkal való érintkezés, a hatalom és a teljesítmény szükségleteit. A mai professzionális játékfejlesztők tudatosan alkalmaznak bevált játékmechanikai fogásokat, amelyek ezekre a szükségletekre építenek.

Ha azt tapasztaljuk, hogy nem tudunk egy adott játék mellől szabadulni, akkor érdemes végiggondolni, hogy vajon a négy szükségletünk közül melyiket használja ki épp a program. Vajon a történet érdekel? Vagy a társaságban érezzük jól magunkat? Arra gyúrunk, hogy szintet lépjen a karakterünk? Esetleg, hogy teli legyen az hátizsákunk varázstárgyakkal? Ha ezt sikerült tisztáznunk magunkban, akkor már egy fontos lépést tettünk a videojáték-függés elkerüléséhez!

R. Zoltán: Miért van az, hogy amíg a számítógépeink egyre jobbak, egyre nagyobb teljesítményűek, többé-kevésbé már a fizikai modellezéssel is jól boldogulnak, addig egyes játékok mintha egyre silányabbak lennének és visszafejlődnének?

A technika fejlődése egyáltalán nem garantálja a játékok minőségének javulását, ahogyan a nyomdaipar vagy a filmipar technológiai újításai sem szükségszerűen vezetnek a könyvek, filmek színvonalának általános növekedéséhez! Ezt naivitás is lenne elvárni.

Az már komolyabb gondot jelentene, ha manapság egyáltalán nem születnének remekművek. Ez azonban egyáltalán nincs így. Gondoljunk csak a Metal Gear Solid 4-re, a Fable II-re vagy a Mirror's Edge-re! A játékipar időről időre megembereli magát, és kitermel remekműveket. Érdemes rájuk odafigyelni!

Az utóbbi idők egyik leginnovatívabb játéka a Mirror's Edge

Sz. Ádám: Igaz az, hogy az akciójátékok, mint az FPS, fejlesztik a reflexet és a reakciókészséget?

Igen, igaz. Hasonlóan a futballhoz vagy a teniszhez, az FPS-ek is jótékony hatással vannak reflexeinkre, reakciókészségünkre.

P. Krisztián: Sportnak tekinthető-e egy játék, vagy ez a megnevezés csupán a gamertársadalom burkolt válasza a számítógépes játék mint szórakozási forma megvédése céljából a "külsős" kétkedőknek?

Attól függ, mit nevezünk sportnak. A Nemzeti Sporthivatal 2005. május 9.-i írásos állásfoglalása értelmében a cybersport nem minősül sportnak. Újabb állásfoglalásról nincs tudomásom - ez biztosan jó hír a szkeptikusok számára. Az már talán kevésbé, hogy az elektronikus sportok az elmúlt években komoly fejlődésen mentek keresztül, rögzültek a szabályaik, s ma már több cybersport-egyesület is működik hazánkban. Így talán ha most szegeznénk a kérdést az illetékes szerveknek, már más választ kaphatnánk.

Személyes véleményem, hogy ha a sakk, a biliárd, a póker besorolható a sportok közé, akkor az egymás ellen játszott, egzakt módon, pontokkal mért videojáték mérkőzésektől sem tagadható meg ez a kategória a köznyelvben. Az pedig, hogy egy adott ország törvényei alapján mi számít hivatalosan is sportnak, már nem tűnik olyan fontos kérdésnek.

Forrás: [origo]

Bali PéterSinka GyörgyBalogh Vince