A hét kütyüi: widgetes rádiók, Legó pendrive és óriási hangszórók

Vágólapra másolva!
Internetezős, widgetes internetes rádióból kettő is jutott eheti válogatásunkba, de van itt még univerzális lépésszámláló és alvásfigyelő, nyomtatós képkeret, és fiatalos okosmobil is chatelőknek.
Vágólapra másolva!

Widgetek az éjjeliszekrényre

A Chumby egy jópofa készülék. A tervezői arra vállalkoztak, hogy a számítógép képernyőjéről ismert egyszerű kis hasznosságokat, a widgeteket odavarázsolják az ember való életébe wifin keresztül. Google naptár, e-mail értesítők, ébresztőóra, internetes rádiók és még vagy ezerötszáz hasonló dolog karnyújtásnyira.

Forrás: [origo]

A készülék első változata egy pihe-puha, műbőrrel vagy szőrrel borított, teljesen lakásbelső-kompatibilis berendezési tárgy volt. A némiképp megtévesztő módon Chumby One-nak nevezett második változat egy kicsit ridegebb műanyag külsőt öltött magára, ezért képernyős kabala helyett már inkább egy sima ébresztőórára emlékeztet, viszont gyorsabb (454 megahertzes) processzora van, és olcsóbb is lesz elődjénél, a Gizmodo szerint 100 dollárba fog kerülni (körülbelül 18 ezer forint). Az előző változatról megismert 3,5 hüvelykes érintőképernyő viszont változatlan.

Web: http://www.chumby.com/

Háziasított okosmobil chatelőknek

A Samsung a hagyományos, qwerty-billentyűzetes okostelefont egy kicsit átcsomagolta a fiataloknak. A Corby TXT-t cserélhető, színes hátlapokkal igyekezett feldobni a gyártó, no meg azzal, hogy jackcsatlakozó van rajta a fülhallgatónak. A készülék ettől eltekintve nem tűnik valami lenyűgözőnek, főleg, ha a specifikációkat nézzük: a leggyorsabb adatkapcsolata EDGE-s, a kamerája 2 megapixeles, és 40 megabájt memóriája van, ami 8 gigabájtig bővíthető.

Forrás: [origo]

Az árát még nem közölte a gyártó, de a tudásából ítélve ha nem is kimondottan olcsó, de legalábbis megfizethető lesz. A Samsung elsősorban a sokat sms-ező, chatelő felhasználóknak szánja.

A készüléknek megjelenik egy okosabb testvére is, a Corby Pro, ami már egy HSDPA-s, érintőképernyős modell, kicsúsztatható qwerty-billentyűzettel és wifivel. Mindkét telefont novemberben dobják piacra Európában. Ez a változat push e-mailezésre is jó lesz majd, amit sajnos az olcsóbb qwerty-s modellből kihagytak.

A Jetson család rádiója

A DAB és wifis rádiókra szakosodott Pure Digital az ünnepekre egy új, igen mutatós, futurisztikus kinézetű készülékkel lepi meg a közönséget. A Sensia modell többféle színben lesz kapható, és az asztali egységhez hasonló, ovális távirányító mellett az 5,7 hüvelykes érintőképernyőről is vezérelhető.

Forrás: [origo]

A beépített FM- és digitális rádióvevő mellett wifin keresztül internetes rádiókat is lehet rajta hallgatni, de jack-es bemenete segítségével bármilyen hordozható zenelejátszót is ki tud hangosítani. A Sensia akkumulátorról is működtethető, így teljes egészében vezeték nélküli, és egy ilyen netes eszköztől elvárhatóan a Facebooktól kezdve egy egész sor online szolgáltatást is lehet rajta böngészgetni. Sajnos nem lesz olcsó: több mint 400 dollárba (körülbelül 75 ezer forint) kerül majd, amikor megjelenik.

Web: http://www.touchmyradio.com/

Digitális képkeret nyomtatóval

Igen különös hibrid a Sony DPP-F700-as digitális képkerete. A készülék nem csak megjeleníteni képes az 1 gigabájtos memóriájába feltöltött fotókat, de a beépített, 300 dpi felbontású nyomtatóval azonnal papírképet is lehet készíteni vele a kedvencekből. A 7 hüvelykes, 800x600 pixeles felbontású képernyőn szerkesztgetni is lehet a képeket, így például elforgatással, kivágással kereshetők ki a nyomtatásra legmegfelelőbb részletek.

Forrás: [origo]

Ha csak nézegetni szeretnénk a fotókat az eszközön, akkor is többféle grafikus témában tudja őket megjeleníteni az F700-as, és szinte bármilyen memóriakártyáról fel lehet őket tölteni. A kérdés már csak az, mi szüksége van bárkinek is egy ilyen furcsa, kicsit otromba eszközre otthon, amikor a normál digitális képkeretek sokkal kisebbek, a digitális fotókból pedig bárhol olcsóbban lehet papírképet csináltatni.

Forrás: [origo]

A megoldás: az eszközt inkább hordozható, nagy képernyős fotónyomtatónak kell tekinteni, ami megkönnyíti a képek nyomdakészre szerkesztését. Otthoni használat helyett pedig praktikusabb lehet például egy vidámparkban, ahol képeket készítenek a látogatókról, és azokat gyorsan a kezükbe szeretnék adni. A készülék ára 300 dollár (55 ezer forint) körül lesz.

Fitnesz-tracker egész napra

A Fitbit gyártója még egy évvel ezelőtt mutatta be az univerzális, 3D-s mozgásérzékelővel ellátott fitnesz-kütyüt, de csak mostanra tudta piacra dobni. A segédeszköz egy továbbfejlesztett lépésszámláló szenzor, ami a ruhára rögzítve, vagy zsebben hordva folyamatosan rögzíti tulajdonosa fizikai aktivitását, és amikor a felhasználó visszatér a bázisállomás közelébe, akkor feltöltheti az adatokat a netes accountjára.

Forrás: [origo]

A napi táplálékbeviteli adatokat is megadva ki lehet számolni az aznap elfogyasztott kalóriát, és éjszaka is viselni lehet az eszközt az alvásidő megfigyeléséhez egy karpánt segítségével. A weboldal részletes statisztikákkal, grafikonokkal segít megtervezni, áttekinteni a szükséges diétát vagy napi testmozgást. A szenzor akár tíz napig kibírja egy feltöltéssel, a készülék ára pedig mindössze 100 dollár (körülbelül 18 ezer forint).

Weboldal: http://www.fitbit.com/

Bazi nagy hangszórók számítógéphez

Ha valaki sokat foglalkozik zenével, zeneszerkesztéssel, vagy csak az mp3, vagy a FLAC nagy barátja, ezt végre látványosan kifejezésre is juttathatja a LaCie óriási speakereivel. Csak egy megfelelő méretű íróasztal kell hozzá, ahol elférnek, de megéri, mivel igen hatásosan mutatnak például egy notebook mellett, mint az a képen is látható.

Forrás: [origo]

A Sound2 típusú hangszórók egyenkét 15 wattosak, és vonalas vagy USB-s csatlakozón keresztül lehet őket a számítógépre, vagy zenelejátszóra csatlakoztatni. Az egyszerű formájú, óriási hangszórópár ára 100 dollár (18 ezer forint).

Weboldal: http://www.lacie.com/

Pendrive Legóból

A német Databrick egyszerű ötletet valósít meg: a vállalkozás mindenféle Legókockákat alakít át USB-s memóriává, ami nekünk, kockáknak igen szimpatikus. Főleg, ha eláruljuk, hogy a kínálatban vannak Star Wars legófigurák is.

Forrás: [origo]

A pendrive-ok 1-től 16 gigáig terjedő kapacitással készülnek, az induló ár 30 euró. A cég weboldalán bőven lehet szemezgetni a kreálmányokból.

Web: http://www.databrick.de/