A redmondi szoftvercég szerint ha a Kinect ilyen gyors ütemben fogy tovább, akkor az ünnepekig a cég által remélt ötmillió darabnál jóval több találhat belőle gazdára - írja a Digital Trends. A Microsoft azonban nem árulta el, hogy a készülékek mekkora hányadát adták el önállóan, és mennyit az új konzolokkal összecsomagolva, ahogy kedvezményes áron forgalmazzák.
Az xboxos kiegészítő egy mikrofonnal egybeépített kamera, ami a hozzá készült speciális játékok gesztikulálással, testmozgással történő vezérlését teszi lehetővé úgy, hogy a felhasználónak semmilyen kiegészítőt nem kell a kezében tartania, ellentétben a Nintendo Wii vagy a Playstation Move mozgásérzékelős vezérlőivel.
A Sony, hasonlóan a Microsofthoz, a hónap elején, a karácsonyi szezonra dobta piacra saját kontrollerét, míg a Wii már évek óta kapható. A redmondi szoftvercég félmilliárd dollárt költött az újfajta játékvezérlő reklámozására, ami idehaza 42 ezer forintba kerül, a Playstation 3-mal használható Move-ért pedig 20 ezer forintot kell fizetni.