Vezérigazgatót cserél a Google

Vágólapra másolva!
Távozik Eric Schmidt a Google éléről, az elnök-vezérigazgatói posztot április negyedikétől Larry Page, a cég egyik alapítója veszi át.
Vágólapra másolva!

"Régen beszéltünk arról Larry-vel és Sergey-jel, hogyan lehetne egyszerűsíteni a menedzsment felépítését és felgyorsítani a döntéshozatalt. Az ünnepek alatt úgy döntöttünk, hogy a mostani megfelelő idő arra, hogy változtassunk a vezetőség felépítésén" - írta Schmidt a változást bejelentő blogbejegyzésbe.

Schmidt április negyedikéig látja el jelenlegi feladatait. A mostanihoz mérhető változásra 2001 óta nem volt példa a Google menedzsmentjében, ekkor került a cég élére a vezetői posztról most távozó elnök-vezérigazgató. "Büszke vagyok a vezérigazgatóként eltöltött tíz évemre, és biztos vagyok abban, hogy a következő, Larry vezetése alatt lezajló tíz még még jobb lesz. Véleményem szerint Larry kész arra, hogy a céget vezesse" - írja Schmidt.

Forrás: [origo]
A Google két alapítója és a "rájuk vigyázó" Schmidt

Twitterén még közvetlenebbül fogalmazta meg a váltás lényegét Schmidt, akiről a Google-hez kerülésekor azt mondták, hogy a fiatal alapítók "felnőtt felügyeletét" látja el. Mikroblogján csupán annyit fűzött a bejelentést tárgyaló linkhez, hogy "többé nincs szükség felnőtt felügyeletre".

Page eddig a cég termék- és technológiai igazgatója, valamint a Google igazgatója volt. Schmidt szerint a változás lehetővé teszi, hogy a Google üzleti és technológiai víziói egyesüljenek. Schmidt nem távozik a cégtől, tanácsadóként és operatív igazgatóként a Google-nél marad. A blogbejegyzés szerint a szélesebb körű üzleti kapcsolatok, ügyfelek és partnerségek tartoznak majd Schmidthez.