Kivonul Magyarországról a Last.fm

Vágólapra másolva!
Licencelési problémák miatt január 15-étől fizetős szolgáltatásként sem használhatják a magyar felhasználók a világ egyik legérdekesebb internetrádióját.
Vágólapra másolva!

Ez a Last.fm honlapján szerdán publikált bejelentésből derül ki. A korábban éveken át - fizetős szolgáltatásként - itthon is elérhető internetes rádió 2013. január 15-én elérhetetlenné válik a magyar internetezők számára. Ennek okaként a társaság licencelés korlátozásokat jelöl meg: a zenék internetes sugárzása (streamelése) után ugyanis jogdíjat kell fizetnie. Valószínűleg a globális sugárzás jogdíjáról nem tudott megállapodást kötni a kiadókkal.

A Last.fm újdonsága abban rejlik, hogy keresőjébe előadók nevét, és zenei stílusokat egyaránt be lehet írni, emellett pedig különböző címkék alapján is saját ízlésüknek megfelelő internetes rádiót generálhat bárki. A rendszer ráadásul automatikusan képes megtanulni a hallgató zenei ízlését az alapján, hogy az milyen zenéket játszik le, illetve melyeket lájkol, és mely számok nem tetszenek neki. A rendszer e révén olyan ismeretlen előadók zeneszámait is fel tudja ajánlani, amelyek nagy valószínűség szerint tetszeni fog a hallgatónak.

Forrás: [origo]

A Last.fm scrobblingnek nevezett tanulófunkcióját számos okostelefonos és számítógépes lejátszóprogram támogatja, ez a rádiószolgáltatás megszűnése ellenére továbbra is használható lesz Magyarországról.

A Last.fm szolgáltatásai az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Brazíliában továbbra is elérhetők maradnak. Magyarországon a Magyar Telekom ZeneCenter néven kínál a Last.fm-hez hasonló szolgáltatást.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!