Nem vált be a fejre szerelt házimozi

A Sony házimozis sisakja
Vágólapra másolva!
Méregdrága a Sony sisakmozija, viszont nem hozza még az IMAX-mozi színvonalát. Kipróbáltuk.
Vágólapra másolva!

Nincs hely a tévének, kicsi a nappali? A Sony viselhető házimozija erre is megoldást kínálna, ezt ugyanis a fejünkön lehet viselni. A viselhető csúcskütyüt az egyik budapesti bevásárlóközpontban nyíló kiállításon próbáltuk ki, ahol rémálmokat szimulálnak vele.

Olyan lesz a fejem, mint a Robotzsarunak

A fejmozinak nincs könnyen megjegyezhető márkaneve, HMZ-T3W-re keresztelték, és külsőre leginkább egy szemészeti mérőberendezésre hasonlít. Sisakszerűen kell viselni, a fülre egyáltalán nem támaszkodik, a homlokrésznél pedig egy kipárnázott tartó állítja megfelelő pozícióba.

A Sony házimozis sisakja Forrás: Origo



A szem elé kerülő OLED-képernyők alatt lehet állítani az élességet két tolókapcsolóval: valamiért a jobb szememre csak nagy nehezen tudok élességet állítani. Végül kiderül, hogy csak a vetítés előtt látható kétdimenziós menü megjelenítése problémás, a film már élesen jelenik meg.

Nem éppen egy mozivásznat látok

Nagyok az elvárásaim, a gyári specifikációban az szerepel, hogy olyan képet kell látnom, mintha húsz méteres távolságból néznék egy 19 méteres átlójú mozivásznat. Vagy öt méterről egy közel öt méteres órástévét.

A két lyukon látjuk a két képernyőt Forrás: Origo



Nem tudom, ezt miként kalkulálhatta ki a gyártó, egyáltalán nem az az érzésem, hogy egy óriási tér venne körbe, a sisakmozi meg sem közelíti az IMAX-mozi panorámáját. Sokkal inkább az otthoni tévéhez hasonló a látvány, hiszen jól kivehetők a kép szélei, és a térhatás sem jobb semmivel egy otthoni 3D-tévénél. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a felbontás is elmarad a full-HD-tól, csak 1280x720 pixel.

Ez nem egy virtuális sisak

A Sony sisakja nem olyan mint az Oculus Rift, ez egyáltalán nem képes követni a fej mozdulatait, csak magunk előtt nézhetünk rajta 2D-s vagy 3D-s filmeket, a videojátékban sem tudunk nézelődni vele.



Ez eleve korlátozza a lehetőségeket, a Sony kütyüjével nem lehet körbenézni semmilyen virtuális térben. Viszont egy otthoni tévé élményét simán hozza, csupán egy jó fülest és egy laptopot, mobilt, tabletet kell kapcsolni hozzá. E sorok írásakor valószínűleg nem létezik olyan kütyü, amivel jobb minőségben lehetne mozizni egy repülőgép turistaosztályán.

Viszont otthonra még nem túl jó választás a sisak, négyszázezer forintos áráért ugyanis hazavihetünk egy ultra-HD felbontású, 55 colos (140 centiméteres), csúcskategóriás okostévét - mondjuk az óriásfelbontásnak még azokon sincs túl sok értelme. Ha nem hisz nekünk, a Pólusban kipróbálhatja élőben is a sisakot november közepéig.