Tízből nyolc appra soha senki nem kattint

Zombiappok
Vágólapra másolva!
Egyre több a zombiapp az Apple appboltjában: ezeket elkészítik, de sosem használja őket senki.
Vágólapra másolva!

Az Adjust nevű cég tanulmánya - megtekintés .pdf fájlban - szerint az ilyen zombiappok leginkább az Apple App Store-jában terjedtek el a leginkább, ez ugyanis a leginkább zárt a rivális platformok közül a leginkább. Például míg az Android Play kínálatában bármilyen eszközről, böngészővel is lehet keresni, az iOS-en erre csak az iTunesból és az App Store alkalmazásból van mód. Bár a Google is hoz találatokat iOS-es appokra, nincs egységes keresőfelület az Apple saját szolgáltatásain kívül.

Tízből nyolc appot sosem próbál ki senki

Ez azzal a komoly problémával jár, hogy hiába lérhető el közel másfélmillió app az iOS-re, ezek többségének létezéséről a felhasználók tudomást sem szereznek. Ők ugyanis App Store nyitóoldaláról, vagy a kategóriák toplistáiról tájékozódnak, az ezeken jelen nem lévő appokra csak konkrét keresésekkel bukkanhatnak rá.

Így nőtt tavaly a zombiappok száma iOS-en Forrás: Adjust



Már tavaly januárban is 74 százalék volt a senki által ki nem próbált appok aránya, decemberre ez az arány 82,8 százalékra emelkedett. Időközben az appok száma egymillió körüliről másfélmillió körülire emelkedett.

A senkit sem szórakoztató appok

Számszerűen a legtöbb senki által nem használt applikáció az Adjust statisztikái szerint a szórakozás, a játékok és az életstílus kategóriákban készülnek. Ez 250-340 ezer darab körüli zombiappot jelent kategóriánként.

Arányaiban viszont az üzleti appokból készül a legtöbb senkit sem érdeklő: a Business szekcióban lévő alkalmazások 91 százalékára senki sem kíváncsi. Nem sokkal jobb a helyzet az oktatási célú appok terén se, ahol az appok 85 százaléka zombi, ami azonos az életstílus appok arányával. Nem kíváncsiak az emberek a közösségi appok többségére (84 százalék) sem.

Ez az ábra azt mutatja, mely kategóriákban van különösen sok sok zombiapp. A kisebb érték itt jobbat jelent Forrás: Adjust

Az időjárásra mindenki kíváncsi

Feltűnően jól szerepelnek az időjárási alkalmazások, bár ezekből csak alig nyolcezer létezik iOS-re, csupán minden második számít zombinak közülük.

A hírolvasó alkalmazások többségét is használják az emberek, itt a ki nem próbált appok aránya 62 százalékos, és a navigáció kategóriában lévő alkalmazások is viszonylag jó kihasználtságúak a többihez képest, 70 százalékukra nem kíváncsi senki sem.

Minden játék zombi?

A játékokon belül is van számos alkategória, ezek közül az arcade és akciójátékok között van a legtöbb zombi (89,1 és 87 százalék), a legkevesebbet pedig a zenei és kockajátékok között találjuk (52,6 és 57,3 százalék).

A vörös csík mutatja a senkit nem érdeklő appok arányát a játékokon belül Forrás: Adjust



Ha nyelv alapján vizsgálják, a legtöbb (83 százalék) zombiapp az angol nyelvűek közül kerül ki, de nagyon sok van németből (80,6 százalék), kínaiból (81,3 százalék), japánból (77,6 százalék) és oroszból (73,2 százalék) is.

Az App Store halott?

A tanulmány készítői szerint jelenlegi formájában az Apple App Store-ja halott, mivel képtelen ellátni feladatát, az alkalmazások zömét a felületen sosem találják meg a felhasználók.

Az Adjust szerint az emberek többsége újságcikkekből és blogokról, valamint a Facebookról, valamint reklámokból tájékozódik az új appokról az App Store helyett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!