A zenészek, kiadók, filmesek a folyamatosan változó piaci körülményekhez alkalmazkodva próbálnak ki újabb és újabb kiadási és terjesztési módszereket: a kazettás, CD/DVD-s időszak kellős közepére robbant be az internet, amely felborította az addig megszokott folyamatokat.
Míg az offline korban a kiadó segítette az előadót, hogy dalai elérjenek a közönséghez, ugyanígy a menedzser a színészt, a közvetítésért cserébe pedig (elvileg) arányosan részesült a bevételekből, addig online – akár torrenten keresztül – a felhasználók instant és sokszor ingyenesen "adhatják-vehetik" a tartalmakat.
Ennek egyik legnagyobb hátránya a biztonság kérdése: ha csak nem ismerjük azt, akitől letöltjük az adott fájlt, nem tudhatjuk, hogy valóban azt kapjuk-e, amit szeretnénk. Az újonnan megjelent zenei albumok, filmek és játékok nevét pedig a kiberbűnözők egyre gyakrabban felhasználják saját céljaikra: kártevők terjesztésére, és ezzel párhuzamosan pénzszerzésre.
A másik probléma a komplikáltan betartható szabályok: a letöltött tartalomért cserébe ugyanis nekünk is "etetni" kell mások letöltéseit, hol 48 órán át, hol bizonyos méretig, ehhez pedig bekapcsolva kell lennie a számítógépnek – akár otthon vagyunk, akár nem. Persze azóta a torrent a mobileszközökre is beköltözött, de eszi a sávszélességet, és a legtöbb okostelefont így is naponta kell tölteni, hát még, ha fut rajta egy kliens.
A különböző havidíjas streamszolgáltatást kínáló alkalmazások és programok ezért is lettek népszerűek: amellett, hogy törvényes úton beszerezhető, megbízható tartalmat kínálnak, egyszerűen és gyorsan elérjük, bármit is szeretnénk – egyedül a kínálat lehet bökkenő.
A felhasználó azonban kényelmes és lusta jószág: ha a reggeli készülődés utolsó pillanatában jut eszébe, hogy egy System of a Down-albumot akar munkába menet hallgatni, még mindig van lehetősége az otthoni wifin egy pillanat alatt letölteni az eszközre, s így mobilinternetet sem eszik az adott alkalmazás. A zenei streamszolgáltatások nagy részén ugyanis – legyen az Spotify, Deezer, Google Music vagy a CD-hangzást biztosító Tidal – lehetőség van offline használatra is.
Sőt saját zenéinket is feltölthetjük a felhőbe, így nemcsak a kínálatba érkező vagy később onnan eltűnő tartalmakat érjük el, hanem minden eddig megszerzett alkotást, ami nélkül nem szeretnénk élni. Általában elég egy kiegészítő, illetve egy asztali számítógép vagy egy lejátszó, ahonnan a számokat vagy videókat feltöltjük, és onnantól kezdve nem kell másolgatni a mobilra a tartalmat, a felhőben elérhetőek lesznek mindig.
A streamszolgáltatók ugyanis interneten sugározzák a filmeket, sorozatokat és zeneszámokat a felhasználók eszközeire, mindezt valós időben. Így lehet elérni, hogy a teljes tartalom sosincs a felhasználó számítógépén, tabletjén vagy mobiltelefonján. A műsorokat pedig így nagyon komplikált ellopni, szemben mondjuk a bárki által egyszerűen lemásolható DVD-filmekkel.
Így ha egy olyan újdonságot szeretnénk megnézni, mint a Csillagok között, már nem kell elslattyogni a sarki tékába, otthon a kanapén mozizhatunk, hiszen már egy internetes szolgáltatás is elég hozzá. Míg külföldön a Netflix, az Amazon vagy a Hulu tarol, addig hazánkban főleg a tévétársaságok és szolgáltatók kínálata: a telekomos TV GO, a vodafone-os RedMozi, a telenoros MyTV, a UPC-s Horizon Go és az HBO GO. Valós időben nézhetünk tévéműsort, sorozatot és filmeket is okostévén, PC-n, laptopon, tableten és telefonon is – sőt egy ChromeCast segítségével a "butább" tévére is sugározhatjuk az adást.
Azzal viszont számolni kell, hogy a szolgáltatások használata viszonylag nagy sávszélességet igényel. Elég belegondolni abba, hogy egy 44 másodperces Simpsons-animáció a YouTube-on HD-felbontásban 7,33 megabájt forgalmat generál, ugyanez a felvétel alacsonyabb, SD-felbontásban csupán 2,5 megabájt forgalmat hoz össze.
Ennél hosszabb ideig tartó szórakozást biztosít Szirmai Gergő HollywoodNewsAgency nevű ismert csatornájának egyik legfrissebb adása, amelyben a Halálosabb iramban 7 című filmet vesézi ki. Ha a kritikát HD-minőségben nézzük végig, az 164 megabájt forgalmat generál, normál minőségben viszont elég a 42 megabájt is.
Zenére levetítve a dolgot: a U2 sokak által a tavalyi Apple-bemutatón megismert albuma, a 11 dalt tartalmazó Songs of Innocence 48 perces zenei élményt nyújt. Ha ezt bármelyik streamszolgáltatón (Spotify, Deezer, Google Music, Tidal) keresztül szeretnénk meghallgatni, az album letöltése 110,6 megabájt forgalmat fog generálni.
Összehasonlításképp ha a Google Térképet körülbelül két percig használjuk: a keresés, a helyszín megtekintése műholddal, útvonaltervezés és a lépések megtekintése 26,8 megabájtot igényel.
Jól látszik, hogy ha egy 1 gigabájtos mobilinternet-csomaggal rendelkezünk, pár video és album is elég ahhoz, hogy elhasználjuk a keretet, érdemes wifin előre letölteni őket, és úgy megnézni, meghallgatni.
Épp emiatt aggódnak a felügyeleti szervek is, hogy az internetszolgáltatók az előfizetési díjak mellett nem csak a felhasználóktól, de a jövőben a tartalomgyártóktól (legyen az egy honlap tulajdonosa vagy egy streamszolgáltató) is pénzt akarnak majd beszedni például egy prémium sávszélességért.
A belső sávban fognak száguldozni a nagyok?
Ez a gyakorlat közlekedési hasonlattal élve a tőkeerős cégek adatait a belső sávban engedné száguldani, a kicsikét pedig a külső forgalmi sávba kényszerítené. Az összegből viszont biztosítva lennének a fejlesztések, hogy az egyre nagyobb adatforgalmat is bírja a hálózat.
A legális streamszolgáltatások elterjedésével egyelőre úgy tűnik, minden felhasználó jól jár, főleg, hogy a piacok kifehérítésére hivatkozva egyre több ország indított háborút a legismertebb torrentoldalak ellen, sorra kapcsolva le őket a világhálóról.