Ezek a legjobb alkalmazások videohíváshoz

FaceTime, videóhívás, iphone, ipad, ios, osx
Vágólapra másolva!
Ma már teljesen magától értetődő, hogy a legtöbb okoseszközünk fel van szerelve kamerával, így bármikor bárhonnan indíthatunk videohívást. De melyik alkalmazást érdemes használni erre a célra?
Vágólapra másolva!

Az internet leginkább két dologra jó. Az egyik ugyebár, hogy tudunk vele pizzát rendelni. A másik, hogy megszünteti a távolságokat, legalábbis ha a kommunikációról van szó. Lehetővé teszi, hogy bármikor lássuk a távol élő nagymama arcát (és az általa sütött bejglit), régi barátokkal, ismerősökkel vehessük fel újra a kapcsolatot, virtuálisan belenézhessünk az éppen távol lévő szerelmünk szemébe, és persze a kollégákkal is lehetővé tesz egy kis konferenciabeszélgetést.

A videohívás egykor a sci-fi filmek sajátja volt, ma pedig már a számítógépünktől elkezdve a zsebünkben pihenő okostelefonig szinte bármilyen eszközön meg tudjuk valósítani. Persze utóbbi esetben azért akadályok még vannak, hiszen

a videohívás velejárója a nagy adatforgalom,

így bármilyen alkalmazást is ajánlunk majd itt lentebb, az teljesen biztos, hogy mindegyik hamar megzabálja a mobilnetkeretünket, cserébe viszont segítenek a minél élményszerűbb kapcsolattartásban.

A Skype a videohívásos alkalmazások nagy öregje. Forrás: Skype

Ha eldöntöttük, hogy márpedig videotelefonálni fogunk, hirtelen rengeteg választási lehetőséggel kerülünk szembe. Mivel a minőség manapság már többé-kevésbé mindenhol rendben van, a felmerülő opciók közül elsősorban vélhetően az fog dönteni, hogy

melyik meglévő alkalmazást használják a legtöbben.

Skype

Ebben pedig a maga 700 millió regisztrált felhasználójával verhetetlen az eredetileg 2003-ban megjelent Skype, amit

2011-ben 8,5 milliárd dollárért vett meg a Microsoft.

Szerencsére a felvásárlás nem járt negatív hatásokkal: a szolgáltatás továbbra is multiplatform maradt, annyira, hogy tulajdonképpen minden létező okoseszközre elérhető, ami csak az emberiség számára ismert, legyen szó telefonokról, tabletekről, játékkonzolokról vagy tévékről.

Meg kell jegyezni, hogy az utóbbi években akadtak problémák a Skype számítógépes és mobilos alkalmazásaival is, mára azonban ezek többségét sikerült kijavítani, és most már szinte minden platformon nagyon egyszerűen és jól használható. Az biztos, hogy minden igényünket kielégíti majd, hiszen a videotelefonálás mellett küldhetünk videoüzeneteket, indíthatunk hanghívásokat, a VoIP segítségével külső telefonszámokat hívhatunk fillérekért, és persze rendelkezésre áll a hagyományos szöveges üzenet és tartalommegosztás is.

Facebook Messenger

Azonban hiába rendelkezik rengeteg felhasználóval a Skype a videohívós alkalmazások között, a bázisa még így is eltörpül a Facebookéhoz képest. Márpedig a sokak által kedvelt, mások által utált, de szinte mindenki által használt Facebook Messenger 2015 óta lehetőséget ad a videohívások kezdeményezésére. Az egyértelműen látszik, hogy nem ez volt a prioritás az alkalmazás fejlesztésekor, de beszélgetésbe belépve és a kamera ikonra rábökve viszonylag egyszerűen indíthatunk videohívást. Ha valakivel rendszeresen szeretnénk beszélgetni kamerán keresztül, valószínűleg nem ez lenne az első választásunk, de jó tudni, hogy mindig ott van a lehetőség.

A Facebook Messengert mindenki használja, így rögtön kéznél van videohíváshoz. Forrás: Origo

Google Duo

Ha pedig a két óriást már letudtuk, következzen a harmadik, a Google, ahol elsőre úgy tűnhet, hogy teljes káoszt találunk. Az eredetileg videohívásra használható Google Talk alkalmazást 2015-ben teljesen kiváltották az SMS-eket, üzeneteket és videohívást is kezelő Hangouts segítségével, ami egyébként a mai napig használható ezekre a célokra, de ezt a vállalat már nem javasolja.

Ehelyett

a Hangouts átalakul majd, és két külön alkalmazássá szakad szét,

amelyek közül a Hangouts Meet koncentrál a csoportos videohívásokra, a Hangouts Chat pedig a szöveges beszélgetésekre – ezeket azonban inkább a vállalati felhasználás irányába pozicionálja a Google. Az átlagfelhasználók számára jelenleg a tavaly nyáron bemutatkozott Google Duo a legjobb választás, mert ennek segítségével

közvetlenül a telefonunk kontaktlistájából kezdeményezhetünk videohívásokat.

A Duót kifejezetten a mobilos adatkapcsolatokat figyelembe véve fejlesztette a vállalat, így mindenféle modern tömörítési eljárást használ annak érdekében, hogy visszaszorítsa az adatforgalmat, és a hívás minőségét is képes variálni az elérhető sávszélesség függvényében. Jópofa lehetőség, hogy hívás kezdeményezésekor a fogadó fél láthat egy élő videós előzetest a hívó félről.

Viber

Ha egymást közti kommunikációról van szó, természetesen nem lehet elmenni a Viber mellett, ami mára gyakorlatilag kinőtte magát Magyarország kedvenc „ingyen telefonálok" alkalmazásává, de világszerte is rendkívül népszerű. Persze a kezdetekben még leginkább tényleg csak ingyenes hívások lebonyolítására használt app az utóbbi években alaposan kinőtte magát, és a Skype-hoz hasonló, teljes értékű kommunikációs platformmá vált, legyen szó szövegről, hangüzenetekről, fényképek megosztásáról, külső telefonszámok hívásáról és persze videohívásokról.

Van szolgáltató, amely a Viber adatforgalmát nem számolja. Forrás: Origo

A Viber automatikusan szinkronizál a telefonunk kontaktlistájával, és azonnal láthatjuk, kit támadhatunk meg egy-egy ingyenes hívással vagy videotelefonálással.

ooVoo

A Viberhez hasonlóan az ooVoo is egy teljesen multifunkcionális alkalmazássá fejlődött az évek során, azonban központi funkciójának a videohívást tartják a készítői – ráadásul 12 fős csoportos videózást is kezdeményezhetünk. Nagy előnye, hogy a kontaktlistánk mellett a Facebookról és a WhatsAppból is át tudja húzni az ismerőseinket, és a

Viberhez hasonlóan ez is működik mindenféle eszközön, Androidon és iOS-en egyaránt.

Az alkalmazás fejlesztői kifejezetten büszkék az általuk elkészített és levédetett technológiára, amely az adatkapcsolatunk sebességéhez mérten igyekszik belőni a lehető legjobb kép- és hangminőséget, azonban még gyengébb minőségű kapcsolat esetén is garantálja, hogy nem fog megszakadni a hívás. A videobeszélgetéseket ezenkívül rögzíthetjük, és akár fel is tölthetjük a YouTube-ra.

Az ooVoo büszke a kiváló képminőségére. Forrás: ooVoo

FaceTime

Végül pedig nem szabad megfeledkeznünk a FaceTime-ról sem, aminek a legnagyobb hátránya, hogy kizárólag az Apple termékein érhető el. Ez persze valamilyen szinten az előnyére is válik, ugyanis nagyon gyorsan, problémáktól mentesen és simán működik az iPhone-ok, iPadek és Macbookok közti videobeszélgetés, azonban ha Windowst vagy Androidot használó barátainkkal szeretnénk kommunikálni, kénytelenek leszünk más alkalmazás után nézni.

A FaceTime kiváló szolgáltatás, de sajnos csak az Apple-felhasználók használhatják. Forrás: Apple

A fent említett alkalmazások vélhetően mindenki igényét kielégítik majd, ha videotelefonálásról van szó, azonban ha valamiért egyik sem lenne szimpatikus, a végére még ajánlunk néhányat, amit esetleg érdemes lehet megpróbálni – ezek azonban már Magyarországon nem kifejezetten népszerűek. A Tango, a Line és a WeChat is a Viberhez hasonló teljes kommunikációs platformot kínál szöveggel, matricákkal, fényképekkel, hanghívással és videotelefonálássál – a

Tango egyébként azzal vált híressé, hogy az első igazán jól használható videohívásos program volt Androidon.

Végül pedig itt van a Glide, ami némileg kakukktojás, ugyanis ez előre felvett, legfeljebb ötperces videoüzenetek továbbítására ad lehetőséget, ráadásul ezeket a felvételeket akkor is elkészíthetjük, ha éppen nincs internetelérésünk, vagy nem akarjuk erre pazarolni az adatforgalmat, és ráérünk később elküldeni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!