A tűzoltóknak is jól jöttek a drónok

dji spark quadrocopter drón
Mindenki kedvenc hobbidrónja lenne a DJI Spark
Vágólapra másolva!
Dél-Afrikában már hőérzékelős quadrocopterek segítik a munkát.
Vágólapra másolva!

Egyelőre meglehetősen vegyes a fogyasztói piacon kapható drónok megítélése, hiszen elsősorban hobbisták vásárolják azokat szórakoztatási célból, és bizony nem mindegyiküknek sikerül felelősségteljesen reptetnie a quadrocopterét. Idővel árnyaltabbá válik majd a kép, egyre több vállalat és szervezet fogja igazán hasznos célokra bevetni az eszközöket.

Forrás: DJI

A The Next Web most remek példát hozott erre. A kiadvány szerdai cikke alapján a Dél-afrikai Köztársaságban nemrég óriási bozóttűz tombolt, a tűzoltók munkáját pedig hőérzékelős kamerákkal is felszerelt quadrocopterek támogatták.

A drónok segítségével a tűzoltók a szokásosnál sokkal jobb helyzetismerettel rendelkeztek: nagy területet voltak képesek átlátni, hatékonyabban tudták behatárolni a begyulladni készülő helyeket, továbbá a tűz által veszélyeztetett emberek és állatok azonosítására is lehetőségük nyílott.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!