Egykor 1000 dollárba került ez a gép, ráadásul a hardver még most is több mint használható lenne.

A Google legalább 5 év támogatást kínál minden egyes Chromebookhoz, ami rendszeres funkció- és biztonsági frissítéseket jelent (természetesen nem a vásárlástól, hanem a modell megjelenésétől számítva). Bár az 5 év mobilos környezetben soknak számít, a windowsos laptopokhoz képest elég kevés. Elvégre a Windows 10 egy 10 éves laptopon is használható.

Forrás: Google

A Google most megszüntette az első Chromebook Pixel támogatását, így a készülék tulajdonosai egy értesítést kaptak, amely szerint többé nem jár nekik frissítés. A Google arra buzdítja őket, hogy fontolják meg az új hardver vásárlását.

Ha valaki 200 dollárért vesz egy belépőszintű Chromebookot, akkor a támogatás vége talán még elfogadható 5 év múltán, de az 1000 dolláros, csúcskategóriás Chromebook Pixelnél ez már jóval kellemetlenebb dolog.

A 2013-as gép ráadásul ma is bőven használható lenne, elvégre 2560 x 1700-as kijelzőt, Core i5-ös CPU-t, 4 GB RAM-ot és minimum 32 GB tárhelyet kínál.